5. fejezet

- Baekhyun... – szólt Chanyeol a busz ablakán unottan kibámulva, mikor sokadszorra tették meg ugyanazt a buszutat, mint minden hétköznap reggel. Már a következő hét közepén jártak, és Chanyeolnak egyáltalán nem okozta azt az izgalmat az út, mint legelőször. – Azt mondtad egyszer, hogy azok a gyerekek iskolába mennek. 

- Igen.

- És én miért nem mehetek oda, mint ők?

Baek arcán apró, de fájdalmas mosoly tűnt fel.

- Mert nem fogadnának el. Az emberek... Nagyon gonoszak tudnak lenni. Ezt sose felejtsd el.

Chanyeol kissé értetlenül nézett a mellette ülőre.

- De te is ember vagy… és én? Én nem vagyok az?

- Nem tudom, Chanyeol.

- De ugyanúgy nézek ki mint ők – fordult vissza a busz ablakához, amely épp a piros lámpánál állt, az iskola előtt, majd tovább is indult. Chanyeol szemével még addig követte a gyerekeket, amíg el nem tűntek a látótávolságból.

Baekhyun nem szólt semmit, mire Chanyeol sem firtatta tovább a témát, csak értetlenül pislogott maga elé.

Chanyeol mint mindig, most is illedelmesen üldögélt Baekhyun mellett, néha-néha szóba elegyedve vele, hogy valami történjen is. De egyre inkább kevésbé bírta azt, hogy egy helyben ül, és minden apró kis tennivalóra amit Baekhyun néha rábízott – például, hogy dobjon ki valamit, vagy adjon oda valamit - alig várt, hogy megtehesse azt.

Azonban ezen a napon valami egészen különös történt.

Már csaknem a nap vége felé jártak, mikor egy alak tűnt fel a piacon. Kapucnis pulóverben volt, mely fejébe volt húzva, kezeit pedig nagy első zsebeiben tartotta, így járkált végig a sorokon. Chanyeol már akkor észrevette őt, mikor a távolból tűnt csak fel, és bár feltűnt neki furcsa viselkedése, nem tudta, hogy az rossz, amit csinál. Az illető egy tolvaj volt, és szorosan a sorok mellett haladva lopta le zsebébe az eladók portékáját.

Egyre közelebb és közelebb jött. Arcát alig lehetett felismerni a kapucni rejteke alól. Mikor odaért hozzájuk, Baekhyun épp a pult alatt pakolt valamit, mikor az alak hozzányúlt az egyik gyümölcshöz, és pont mikor elrakta azt a zsebébe, Baekhyun felegyenesedett, és meglátta a gaztettet.

- Hé! Te meg mit művelsz?! – szólalt meg hirtelen, mire az alak futni kezdett. – Kapják el, ez egy tolvaj!! – kiabálta Baek.

Az emberek rögtön utánanéztek a rohanó embernek, aki fel-feldöntve egy-egy állványt, táblát, ládát, eszeveszettül rohant zsákmányával.

Chanyeol egy pillanat alatt megérezte Baekhyun dühét, és hirtelen rettenetes izgalomba jött. Érzékei kiélesedtek, egész teste felforrósodott, pupillája kitágult, és szemei szinte izzani kezdtek. Az imént megfigyelt alak már nem egy ember volt a számára… hanem csak egy célpont.

Chanyeol szinte ösztönösen, magát nem is uralva indult el a futó kardigános felé. Maga után az útjába került körülötte lévő dolgok megperzselődve füstöltek, lábnyomai helyén apró lángcsóvák csaptak fel a talajon. Az egész egy pillanat alatt történt: szinte egy másodpercbe sem tellett, de már ott termett a tolvaj mögött, aki a piac hátsó része felé próbált elmenekülni, ahol már nem voltak bódék. Chanyeol megragadta pulóverének hátulját, s így megállította a futásban, de amint hozzáért kezével az anyaghoz, az azonnal lángra lobbant, és a pulóveres ordítani kezdett. A gyümölcsöt azonnal elejtette, majd arrébb futott még pár métert, és hemperegni kezdett a földön, mire a tűz eloltódott rajta. Ezután ismét folytatta rohanását, míg Chanyeol felvette a gyümölcsöt a földről, ami szintén megperzselődött a kezében. 

Baekhyun loholva futott utánuk, és mikor végre utolérte őket, és meglátta a rohanó, megperzselődött ruhájú tolvajt, majdhogynem szívrohamot kapott. Chanyeol odanyújtotta neki a visszaszerzett gyümölcsöt, amelyen szenes részek díszelegtek. 

- Tessék Baekhyun! Visszaszereztem neked – mosolyodott el.

- NEM! – lökte el a gyümölcsöt Baekhyun. - Ezt nem lehet, Chanyeol!! Mégis mit képzeltél?! – fakadt ki.

- Én… én csak láttam hogy mérges vagy rá, és segíteni akartam…

- NE SEGÍTS! – kiabált. Nagyon megijedt, hogy valami baja lesz a tolvajnak. Bár mérges volt rá hogy lopott, tudta, hogy Chanyeol a képességeivel teljes mértékben képes akár végzetes kárt tenni benne, ami az ő felelőssége. Bele se mert gondolni abba, hogy mi történhetett még volna, ha Chanyeol nem hagyja elmenekülni a tolvajt.

Chanyeol megszeppenve pislogott Baekhyunra, aki elnézett tekintetéből, és hátat fordított neki, a fejét fogva. Fájt Chanyeolnak hogy így beszélt vele, és csalódott, mert azt hitte, hogy jót tesz, ha elkapja a rossztevőt. Hiszen Baekhyun dühössé vált, mikor a tolvaj elkezdett futni: ezt tisztán érezte már abban a pillanatban, és szinte kötelességének érezte, hogy azt aki iránt Baekhyun dühöt érez, el kell kapni. Még sosem érzett ilyen szintű ösztönösséget magában, és ez kicsit őt is megijesztette. 

A történtek és Baek őiránta érzett mérge miatt torka összeszorult, és szemeiben könnyek gyűltek. Teste lassan ismét felmelegedett, és elrohant Baekhyun mellől, vissza a piac felé.

Baekhyun egy pár másodpercig még meredt maga elé tehetetlenül.

Meddig lesz ez így? És mi lesz ennek az egésznek a vége?

- Chanyeol… - fordult vissza hozzá, de látta, hogy a gyereknek már hűlt helye. Ismét megijedt, hogy vajon most hová tűnhetett, így rögtön visszarohant, és eszeveszetten pásztázni kezdte a tömeget, mikor a nyúlánk, vékony gyerektestet egy üres asztal mellé látta lekuporodni. Azonnal odafutott hozzá.

- Hé… - guggolt le a lábait maga előtt átkulcsoló, pityergő fiúhoz. Ahogy könnyei lehulltak a mellette heverő textil rongyra, azonnal kiégették azon pontban, ahová leérkeztek. Baekhyun kezét a vállára tette, de azonnal el is húzta onnét, mert annyira forrónak bizonyult. – Auh… Chanyeol, figyelj rám! – A megszólított felsandított Baekhyunra. - A város nagyon veszélyes. Nem szabad ilyeneket csinálni csak úgy, mikor úgy látod jónak! Tudod mekkora galibát okozhattál volna?

- De én csak jót akartam neked, Baekhyun!

- Tudom, de kérlek, ha azt mondom, ne menj sehová, akkor tartsd is be! Nem véletlenül mondom. Én is csak jót akarok neked ezzel.

- De ez így unalmas! – vágta rá rögtön Chanyeol. - Te folyton beszélgetsz az emberekkel, de én nem csinálhatok semmit!

- Megígérem, hogy elviszlek majd valahová. Valami érdekes helyre, oké? Képzeld, a hétvégén jönnek más gyerekek hozzánk és megismerheted őket. Mit szólsz hozzá? – próbálta mosolyogva lelkesíteni a gyereket, aki erre érdeklődve emelte fel a fejét. Pislogva párat még kiadta magából utolsó csepp könnyeit, és letörölte azokat, majd szipogva aprókat bólogatott.

- Na, látod – mosolyodott el Baekhyun, és kissé félve, de már meg merte simogatni a gyerek fejét, ami már kevésbé volt forró. 

Legbelül egyáltalán nem mosolygott. Mikor unokatestvére a nap folyamán felhívta, már akkor aggódott azért, hogy mi lesz a hétvége kimenetele, és hogy fog Chanyeol viselkedni a többiekkel. Egyáltalán mit fog mondani Baekhyun Sehunnak, ki ez a gyerek?

Hazafelé tartva Baekhyun folyton azon töprengett, hogy Chanyeol a piacon töltött idejét hogyan tehetné hasznosabbá, de egyszerűen nem jutott eszébe semmi sem, amivel ne tehetne magában vagy másokban akár véletlenül is kárt. Akárhogy is nézte, ez az egész helyzet számára kilátástalannak tűnt… és aggódott.

*

- Chanyeol… ide nyújtanád nekem a kakaómat? Ott van a pulton. – mondta Baekhyun az ebédlő asztalnál ülve, miközben vacsorázott. Chanyeol felállt, és megfogta a bögrét, majd lassan lerakta az asztalra.

Baekhyun belekortyolt a hideg kakaóba.

- Ah, talán kicsit meg kellene melegíteni – állt fel az asztaltól, majd ekkor jutott eszébe valami, ami miatt felcsillanó szemekkel elmosolyodott, és lassan vissza is ült a helyére. – Chanyeol… nem próbálnád meg nekem ezt a kakaót felmelegíteni?

- Felmelegíteni?

- Igen. Ha mindenfélét el tudsz égetni, meg felhevíteni amikor izgatott vagy, akkor talán akarattal is menni fog. Nem próbálod meg? – nyújtotta felé a bögrét.

- Oké, megpróbálom – vont vállat Chanyeol, és megfogta. Szemeivel a folyadékot szuggerálta, és arra gondolt, hogy szeretné, ha az most a neki kellemetlenül hideg hőmérsékletről egyre melegebbé és melegebbé válna. Hamarosan akaratának gyümölcse megmutatkozott, mivel kezét elöntötte a forróság, és ezzel együtt a bögre is átforrósodott. Azonban kissé mintha túllőtt volna a célon, mivel a kakaó nem csak forró lett és gőzölgött, de lassan fel is forrt, és majdnem kifutott. Chanyeol azonnal lerakta azt, majd felnézett Baekhyunra, aki széles vigyorral bámulta a bögrét.

- Chanyeol, ez fantasztikus! – nézett rá a gyerekre, aki végül viszonozta mosolyát. – De azért még gyakorolni kell, nem igaz?

*

- Tessék a forró csoki, és tea! – kiabált Baekhyun a piacon, Chanyeol pedig izgatottan várta, mikor jönnek hozzá újabb és újabb vásárlók. Az új kínálatuk egészen sikeres volt, és a gyerek – aki már tizennégy, tizenöt évesnek is kinézett - örömmel tevékenykedett újdonsült, saját kis pultja mögött, ahol végre nem unatkozott. Teste egyre nyúlánkabbá vált, vonásai kezdtek félig felnőttes formát ölteni az aranyos kisgyermek helyett. Újdonsült ruháiban sokkal jobban érezte magát, amelyeket a napokban szereztek be a számára Baekhyunnal a piacon, ruhaárus ismerősüktől.

Elérkezett a hétvége, és délelőtt hamarosan egy piros, régi stílusú kocsi állt meg a birtok előtt. A vezető ülés elől kiszállt egy magasabb, baseball sapkás férfi, valamint a hátsó ülésről két, Chanyeolhoz hasonló kaliberű fiú.

Chanyeol a földön dolgozott épp – általában a hétvégét mindig a munkával ütötte el – és érdeklődve állította le kezében az ásót, mikor látta a kocsit.

- Hahó, tesó, nyiss ajtót! – kopogtatott unokatestvére az ajtón, mire Baekhyun összecsukta maga előtt az újságot, és kinyitotta azt, majd rokona láttán felderült arca, és szélesen kitárta kezeit, majd ölelésbe zárta a magas testét.

- Sehunnie, olyan rég láttalak – veregette a hátát, s mindez alatt a két gyerek nevetgélve befutott a házba, és máris ledobták magukat a kanapéra. Hangosan nevetgéltek egymással, és egyikük a kanapén található párnával kezdte el ütni a másikat civakodás közben. – Hát ti is úgy nőttök mint a gomba! De az energiátok nem változik, azt látom – csóválta viccesen a fejét rájuk.

- Hát igen, egyre nehezebb velük bizony – mondta Sehun. – Bezzeg neked, nyugodt az életed mint a sír! – lökte vállon a mellette állót.

- Háát… - húzta féloldalas mosolyra a száját ironikusan Baekhyun, mikor Chanyeol feltűnt a bejárati ajtó küszöbében, és nagy szemeivel kíváncsian pislogott a két gyerekre. Mindenki tekintete rászegeződött.

- Hát ő meg kicsoda? – kérdezte Sehun.

- Ööhm… - vezette egy picit félre Sehunt Baekhyun. – Rám bízta az egyik ismerősöm a gyerekét, amíg üzleti úton van. Már két hete én vigyázok rá.

- Oh… és mennyi idős?

- Áááh… - nézett hátra Chanyeolra, és megvakarva fejét tanakodott hogy vajon mennyit mondjon. - Tizennégy éves.

- Tizennégy éves? Hát az én kölkeim tizenkét-tizenhárom évesek aztán mégis meg tudnak maradni egyedül.

- Áh, tudod ő kicsit más eset. Mindegy is, ez elég hosszú.

- Hát, legalább nem unatkozol annyira mi? – vigyorodott el Sehun, és megborzolta Baekhyun haját. – Nem ártana valami izgalom az életedbe, én megpusztulnék ezen a vidéken! Nincs egy normális nő azon a piacon aki el tudná csavarni a fejed?

Nő a piacon…

- Ah, szerintem inkább váltsunk témát – bokszolt finoman a mellkasába Baekhyun, és a gyerekek felé fordult, akik már egymás mellett ültek, és úgy tűnt, szóba elegyedtek. Chanyeol csak hallgatott, és néha egy-egy kissé zavart arckifejezés tűnt fel arcán, míg a két testvér egymás között hülyéskedett.

- Na gyerünk, menjetek ki ne itt hangoskodjatok! Gyerünk, gyerünk! – állította fel a kanapéról a gyerekeit Sehun, majd Chanyeolra nézett, aki nagy szemeivel megszeppenten pislogott rá, és bizonytalanul ő is felállt.

 - Szervusz, Sehun vagyok – nyújtotta a kezét felé, és a fiú félénken megfogta. Sehun kissé meglepődött, hogy a gyermeknek milyen meleg az érintése.

- Az én nevem Chanyeol – mondta halkan az immár mélyülni kezdő hangján.

- Menj, nyugodtan játsszál a srácokkal, mindig labdázni szoktak mikor itt vannak. Szállj be te is!

Chanyeol Baekhyunra nézett, aki bólintott felé egyet.

A fiú jó kedvvel, érdeklődve indult ki az udvarra - mit sem sejtve róla, hogy mi fog történni azon a délutánon.