7. fejezet

Chanyeol szinte ösztönszerűen futott végig sebesen a kivilágított főút azon vonalán, amerre a város felé menő busz is szokott menni. Memóriájában benne volt az útvonal, és fele annyi idő alatt eljutott a várostábláig. 

A belvárosba érve Chanyeol találkozhatott a szombat esti városi forgataggal. Többnyire hozzá hasonló korabeli fiatalok lézengtek a zsibongó utcákon, a kivilágított szórakozóhelyekből különféle zenei stílusok dübörgése szűrődött ki és keveredett össze az autók motorjának zúgásával, amelyek a főúton suhantak végig. Chanyeol sosem járt még erre, főleg nem ilyenkor hétvégén - így kimeresztett, kíváncsi szemekkel nézett minden felé, és figyelte a többi embert maga körül.

Lassan bandukolt végig a főutcán, arcán kíváncsi, meglepett vigyor ült. A nagy forgatagban hirtelen nem is tudta, mit tegyen; aztán végül kiválasztotta a magának legszimpatikusabb, legérdekesebbnek tűnő, villódzó neonfény betűkkel jelzett klubot, amely előtt egy nagyobb darab férfi állt, biztonsági őrként.

Chanyeol nem tudta hogy megy ez, így csak simán be akart sétálni – azonban az imént említett férfi a vállánál fogva megállította őt.

- Hékás, szerinted neked nem kell igazolványt mutatnod? Mit gondolsz, te kivétel vagy? Kölyök képű.

Chanyeol meglepődött a hirtelenségén, így csak értetlenül pislogott rá.

- Igazolványt? De hát… nekem nincs olyanom… - vakarta zavartan a fejét. 

Az őr gúnyosan elmosolyodott.

- Nincsen mi? Azt legalább meg tudod mondani, hogy hívnak?

- Chanyeol.

- Milyen Chanyeol?

- Hát… Nekem csak Chanyeol a nevem – nézett ártatlanul, és fogalma sem volt róla, hogy az őr mit vár tőle.

- Na jól van, húzás innen kölyök, irány a babazsúr! – noszogatta kifelé a kopasz Chanyeolt a vállánál fogva, aki tehetetlenül kipenderült az ajtón. A többi ember, aki mögötte állt a sorban, furcsállóan nézett rá. Ezt Chanyeol nem igazán értette, de úgy érezte, jobb, ha innen tovább áll.

Tovább sétálgatott az utcán, amely befelé érve egyre népesebb volt. Észrevette, hogy néha egy-egy lány alaposan végigméri őt, és huncutul nevetve néznek rá, esetleg még integetnek is - valaki még szóban köszönt is neki. Ezekre Chanyeol zavarában szintén visszavigyorgott, vagy félénken visszaintett. Nyúlánk, magas testalkatával a legtöbb embernél magasabbnak bizonyult, főleg ezeknél a lányoknál, akiknek úgy tűnt, ez nagyon is tetszik.

Az utcában egyszer csak valamilyen zene egyre erősebbé vált, majd Chanyeol egy nagy térre ért ki az utcából, ahol valamilyen fesztivál zajlott éppen. Az emberek egymással táncoltak a tér közepén, színes lámpák világítottak, élőben zenélt egy zenekar a felállított színpadon, és a levegőben különböző ételek, italok illata keveredett. Minden ember jókedvűnek, és felszabadultnak látszott, amelytől Chanyeol arcáról sem lehetett lemosni az elégedett vigyort. Teljesen elvarázsolta őt a környezet, és csak ámulva nézte, hogy amelytől Baekhyun őt eltiltotta, valójában mennyire izgalmas, és jó.

Ahogy egyre beljebb ért, már mindenki táncolt körülötte, így ő is automatikusan kezdte átvenni a ritmust, és próbálta utánozni a többi ember mozdulatát. Mindenki mosolygott egymásra, és nem érdekelt senkit sem, hogy ha esetleg valakit nem ismert – itt most csak az volt a fő, hogy jól érezzék magukat együtt. Chanyeol megannyi barátságos emberi tekintettel találkozott maga körül, amelytől nagyon boldoggá vált. Eddig ilyen gesztusokat szinte csakis Baekhyuntól kapott.

Egyszer csak érezte, hogy valaki megfogja a kezét, és maga felé fordítja őt, de ahogy megszorította, azzal a lendülettel el is engedte, majd elkapta onnan a sajátját.

- Aúh! Ez meleg! – nézett meglepetten a lány rá, de aztán ismét mosolyra húzódott a szája, és kézfogás nélkül kezdett el Chanyeol szemébe nézve táncolni, aki viszonozta ezt. Egyre jobban és jobban érezte magát, és egészen a szám végéig táncolt a lánnyal, majd mikor vége volt, meghajoltak egymásnak, megköszönve a táncot.

Chanyeol úgy döntött, körbe néz a tér más részein is, így elindult kifelé a táncoló tömegből, mikor hirtelen felcsillant a szeme, és íriszei egyetlen egy dolog felé tudtak csak összpontosulni.

A tér szélén egy tűz zsonglőr mutatványozott éppen, két bottal a kezében, melynek végei lángoltak. Az emberek ámulva nézték, milyen ügyesen forgatja azokat, dobálja, anélkül hogy megégne. Chanyeolt a tűz teljesen rabul ejtette, és lábai szinte ösztönszerűen vitték őt közelebb a fénylő látványossághoz. Hamarosan már egészen közelről nézte a férfit, aki épp végzett egyik zsonglőr-mutatványával.

A szemfényvesztő a kezébe vett egy pálcát, melynek vége égett, majd hátra hajolt, a szája elé rakta azt, és egy nagyot fújva hatalmas lángcsóvát keltett az ég felé, amelytől mindenki felbődült, és eszeveszetten tapsolni kezdett. A férfi úgy nézett ki, mintha ő maga egy tűzhányó sárkány volna.

Chanyeol egy pillanatig úgy érezte, lelki társra talált a mutatványos férfiban, aki természetesen semmi természetfelettit nem tett ezek által a trükkök által. Kedvet kapott ahhoz, hogy ugyanezt megpróbálja ő is megcsinálni, így a zsonglőr mellé sétált. A férfi egy pillanatra meglepődött.

- Hát te mit csinálsz? – kérdezte tőle, de Chanyeol már ki is vette a kezéből a botot, majd hasonlóképp az ég felé emelte azt, és ő maga is fújt egyet. Azonban az ő csóvája kétszer akkora volt mint a zsonglőré, és sokkal élénkebb. Az emberek szinte megőrültek a látványtól, eszeveszetten tapsolni kezdtek Chanyeolnak, aki nagyon örült a dolognak, és széles vigyorral nézett körbe. A zsonglőr többi kellékéhez ment, és puszta kézzel hozzányúlt az égő botvéghez, majd kezébe fogta. A másik végét, amely nem égett, szintén kézbe fogta, és egy pillanattal később már az is begyulladt. Az egész úgy nézett ki, mint egy rettenetesen jól megcsinált bűvész trükk, amitől még maga a zsonglőr is elképedt.

- Haver, taníthatnál engem! – veregette vállon Chanyeolt, mire ő csak barátságosan mosolygott egyet, és visszaadta neki a kellékeit. 

Egy darabig csak ámulva sétálgatott az utcán. Egész éjjel elvolt a városban, még csak nem is volt szükség rá, hogy bárhová is betérjen. Imádta nézni a táncoló embereket, a zenészeket, az étteremben önfeledten egymással beszélgető családokat, még a részegen tántorgó fiatal csapatokat is. Chanyeol számára minden új és érdekes volt, és abban a pillanatban annyira elbódította őt az újdonság varázsa, hogy eszébe sem jutott, mi lesz vele, ha Baekhyun rájön, hogy eltűnt.

Már hajnalodott, mire Chanyeol a belvárosnak szinte minden szegletét megnézte. Hamarosan a külvárosba ért, ahol már egyre kevesebb ember lézengett, és az örömteli zene is megszűnt. A hangulat sokkal baljósabbá kezdett válni, amit Chanyeol is érzett. Lépteit kissé lelassította, majd megállt, és így nézelődött tovább. Romosabb, elhagyatott házak vették körül, az utcában alig volt közvilágítás, és úgy tűnt, nagyon el van hanyagolva. Mindenhol hatalmas bozótok, és megnőtt gazok vették körül az épületeket.

- Hahó! Hahó, valaki! Kérem… - szólalt meg az egyik nagyobb, régi romos házból egy férfihang. Chanyeol odakapta a fejét, és érdeklődve fülelt tovább. – Fiatalember! Segítsen nekem…

Chanyeol hezitálva indult el a ház felé, melynek ablaka nyitva volt, semmi fény nem szűrődött ki belőle. Érzékei ezért élesebbé váltak, és elővigyázatosan próbálta megközelíteni a hangforrást.

Lassan meglökte kezével a kopott faajtót, mely nyikorogva nyílott ki előtte.

- Hahó? – szólt félénken, és lassan belépett a küszöbön. – Ki az? Nekem szól-

Mondatát nem tudta befejezni, mert hirtelen valaki egy zsákot húzott a fejére, majd még egy ember lefogta kezét, a másik pedig kigáncsolta őt. 

- Megvagy! Fogd meg erősen! Én addig megkötözöm! – mondta a férfihang. Chanyeol hirtelen azt sem tudta hol van, annyira meglepődött, és teljesen tehetetlenül érzékelte, mit próbálnak vele tenni ezek az emberek.

Nem sokáig maradt tétlenül, mert amint érezte, hogy veszélyben van, egész lénye felforrósodott. Azonban most nem állt meg itt a dolog: egy az egyben lángra kapott egész teste, amire a két gazember hátraugrott.

- Ez meg mi a franc??! – kiáltott fel az egyik.

Chanyeol fejéről azonnal leégett az imént ráerősített zsák, és megkötözött kezei valamint lábai is kiszabadultak, hisz a kötelek nyomban elégtek rajta. Felkelt a földről, teste nyomán pedig a szőnyeg már lángokba borult. Azonban ez Chanyeolt nem érdekelte, mert elborult elmével közeledett az egyik férfi felé - a másiknak még sikerült elmenekülnie a házból.

- Miért akartál bántani? – kérdezte feszülten Chanyeol izzó tekintettel, és megmarkolta a férfi ingjét. 

- Ne! Ne, kérem ne!! – rángatózott a férfi, és mivel az ingje is lángra kapott, sikerült abból kibújnia. Azonban mikor menekült volna, Chanyeol félredobta a kezébe maradt inget (ezzel felgyújtva még több bútort a házban), és a karjánál fogva nyomta a falhoz a rosszakarót.

A férfi már sírt, és kiáltozott Chanyeol égető érintéseitől. Mikor a fiú meglátta a rémült, halálfélelemmel teli tekintetet, valami hirtelen megdőlt benne, és testének lángolása alábbhagyott. Lassan eleresztette a férfit, aki kiáltozva, eszeveszetten rohant ki a házból.

Chanyeol összeráncolt szemöldökkel állt és meredt maga elé értetlenül.

Miért tettem ezt? Nem… ezt nem én tettem! Én nem akartam!

Gondolatait egy gerenda hatalmas reccsenése törte meg, ami a ház plafonján roskadozni kezdett a lángoktól. Chanyeol odakapta a fejét, és körülnézett: már szinte minden égett a ház alsó szintjében, és pillanatok kérdése volt, hogy a felső szintre is átterjedjen a tűz. 

Már Chanyeol mellett közvetlenül is lángok lobogtak. Mikor a plafon épp hogy leszakadni készült, ő is kirohant a házból, és elszörnyedve figyelte, hogy az egész épületet szétmarcangolja a tűz… neki köszönhetően.

Mit tettem?

Már a szomszéd bozót is lángokban égett. Ekkor Chanyeol szirénázást hallott a távolból, melyről már akkor tudta, hogy a tűzoltók azok. 

El kell innen tűnnöm…

Chanyeol elkezdett rohanni a pusztaságba, hogy minél előbb vége legyen a rémálomnak… haza akart menni, Baekhyunhoz.

6. fejezet

Az udvaron már javában dobálózott a testvérpár. Chanyeol lassan odasomfordált a közelükbe.

- Hé! Elkapod? – szólt az egyikük, majd huncutul összenevetett tesójával, és direkt Chanyeoltól messzire hajította a labdát. Azonban nem számított arra, hogy Chanyeol képes lesz elérni, és ilyen gyorsan utána futni. Ledöbbenve néztek rá.

- Visszadobom! – kiabálta mosolyogva Chanyeol, és visszadobta a labdát. Kissé izgatott kezdett lenni, és érezte, hogy teste egyre melegebbé válik, de Baekhyun szavaira hallgatva igyekezte magát lenyugtatgatni.

A testvérpár továbbra is próbálkozott Chanyeolnak nehéz dobásokat adni, de Ő mind elkapta őket. Mivel ez volt a céljuk, a srácok egyre jobban bosszankodtak, hogy nem sikerül, pedig mindenképp meg akarták valamivel az „új fiút” viccelni. 

- Hé, hagyjuk a labdázást, ez uncsi – ejtette le maga mellé a labdát az egyik fiú. – Mi lenne, ha valami izgalmasabbat csinálnánk? Bár nem mintha ezen a helyen bármi izgalmas is lenne. 

- Baekhyun bácsi már önmagában unalmas, miért lenne bármi is a birtokán ami izgalmas? – kuncogott fel a másik, mire összenéztek.

- Baekhyun bácsi igaz hogy még csak huszonéves, de már olyan mint egy unalmas öregember! – nevetett fel a másik, majd végül együtt kezdtek neki.

Chanyeol összeráncolta a szemöldökét, és arcáról a maradék barátságos kifejezés is eltűnt. Valamiért dühöt kezdett érezni a két fiú iránt. Nem fogta fel teljesen, hogy épp gúnyt űznek Baekhyunból, csak azt érezte, hogy negatív, rosszindulatú energiák áramlanak belőlük Baekhyun felé, ami egyáltalán nem tetszett neki. Érezte teste forróságát, de legbelül küzdött, hogy ezt elnyomja magában.

A két fiú ezután Chanyeolra sandított, majd pár másodperc erejéig összesúgott, és elvigyorodott.

- Menjünk le a pincébe, ott csak akad valami izgalmas! – mutatott az ócska faajtó felé az egyik srác, és el is indultak arrafelé.

- De… - indult el hezitálva Chanyeol is – de… Baekhyun azt mondta, hogy oda nem szabad lemenni…

- Ah, ilyen gyáva vagy? Nem mert lemenni a pincébe?

- Milyen nyuszi vagy!

Egyikük kinyitotta az ajtót, és a sötét lefelé vezető lépcső tárult eléjük. 

- Nem mersz lemenni?

- De, de lemerek, miért ne mernék? Csak Baekhyun mondta, hogy oda ne menjek le.

- Ah, ez kifogás. Ezt csak te találtad, ki, mert valójában félsz lemenni. – tette karba a kezeit az egyik srác.

- Nem, nem így van!

- Akkor bizonyítsd be – vigyorodott el a másik, és a lépcső felé mutatott. – Menj te elsőnek!

Bár Chanyeol nagyban hezitált, mert Baekhyun szava fontos volt számára, mégis most valami azt súgta benne, hogy menjen le. Csak egy pillanatra, hogy bebizonyítsa, ő nem hazudik, és nem gyáva.

Lassan lelépdelt a meszes lépcsőfokokon. Egy-egy pókháló akadt az útjába, amelyeket kezével elkaszált maga elől. Dohos szag csapta meg orrát mikor leért, valamint kezdett egyre hűvösebb lenni a kinti tikkasztó meleggel szemben. Chanyeol nem érezte jól magát ott, így inkább visszafordult volna, de mikor visszanézett, a két fiú felnevetett.

- Pá-pá! – integettek, majd bezárták az ajtót. Chanyeol megdöbbent, majd felfutott a lépcsőn. A testvérpár nevetése egyre halkabbá vált, ami azt jelezte, hogy távolodni kezdtek a pince bejáratától.

- Hé! Hé engedjetek ki! – kiabált Chanyeol, és feszegetni kezdte az ajtót, de az alig mozdult. Megijedt, mert félt, hogy Baekhyun rájön hogy rosszat tett, valamint hogy nem veszik észre őt, és itt kell maradnia egész nap, míg Baekhyun keresni nem kezdi. Bőrének nem esett jól a hűvös levegő, és a sötétség. Ki akart onnan szabadulni.

- Hahó! Segítség, valaki! – kiabált, majd dörömbölni kezdett a faajtón. Ijedtsége következtében teste ismét egyre felhevültebb lett, és lassan észrevette, hogy a fa kezei alatt égni kezd, majd egyre inkább elgyengül. Nemsokára már ki is sikerült törnie azt, és akkora lyukat csinálnia, amelyen ő maga is kifér.

Mikor végre ismét a szabad levegőn volt, kifújta magát, de testének forrósága nem hagyott alább. Dühössé vált, és kissé mintha megint nem az ő saját ura lett volna, lábai szinte maguktól indultak el megkeresni a két fiút. Szemei izzani kezdtek, és elméjében lebegett a két arc látványa. Sebes léptekkel rótta a birtokot, mikor a gyümölcsöskert fái között meglátta a testvérpárt. Szinte pár másodpercbe sem tellett, de ő már ott termett mellettük, és megragadta az egyik srác pólóját, amely azonnal lángra lobbant.

- Miért csináltad ezt velem?  - nézett egyenesen az arcába Chanyeol félelmetesen izzó szemeivel.

- Áh! Ááh!! – kezdett kiabálni a fiú ijedtségében, mire a másik rémült arccal hátrálni kezdett, majd a ház felé futott. Mikor látta Chanyeol hogy hová tart, elengedte a srác pólóját, aki a lángoló ruhadarabot azonnal levette magáról, és ledobta a fűbe, majd eltaposta. Sírni kezdett, és a testén lévő néhány égési sérülésre pillantott. – Auh! Auh.. – zihált, majd rémültem Chanyeolra nézett, aki már lenyugodott, és bár az elméjét elborító düh-köd elszállni kezdett, nem érzékelte tettének súlyosságát. 

– Bocsánat! Bo.. bocsánat! – kiabálta a fiú, majd ő is elfutott a ház felé. Ekkor már Baekhyun alakja is feltűnt a távolban, kijött a házból, oldalán az imént befutó fiúval, aki hevesen magyarázott neki, és Chanyeol felé mutogatott.  

 A sérült sráccal mindketten bementek a házba. Chanyeol nem mert lejönni a gyümölcsös kertből, így lekuporodott a gyümölcsfa tövébe, lábait átkulcsolva, és állát térdére helyezve meredt maga elé. Tudta, hogy Baekhyun mérges lesz rá, és emiatt nagyon aggódni kezdett, bár próbálta magát folyamatosan nyugtatgatni.

Hosszú idő telt el, majdnem egy óra, mire a piros kocsiba beszállt a három rokon, és elhajtottak. Baekhyun integett még nekik, majd odafordult Chanyeol felé, és csípőre tett kézzel intett felé egy hívogató gesztust.

Chanyeol nagyot nyelt, majd félve indult el lefelé a domboldalon.

A kanapén ültek mindketten. Baekhyun egy ideig nem szólt semmit, csak hallgatott – de Chanyeol határozottan érezte a benne fortyogó idegességet.

- Mi van veled, Chanyeol? – szólalt végül meg. – Miért csinálsz ilyeneket? Kis híján felgyújtottad az unokaöcsémet! Miért tetted? Miért? – vált egyre ingerültebbé.

- Bezártak engem a pincébe!

- És? Kiszabadultál onnét?

- Igen, de-

- Attól, hogy ilyet csinálnak, nem támadhatsz rá így senkire sem, érted?!

- Én nem akartam! Nem tudom, miért tettem!

- Nem tudod? – szűkítette össze a szemeit Baekhyun. – Nem tudod. Jó. Akkor mostantól szobafogság. 

- De Baekhyun, kérlek érts meg, én tényleg nem akartam senkit sem bántani!

- Mégis megtetted! Az elmúlt napokban kétszer is! Szerinted miért nem engedem neked, hogy iskolába járj? Hát ezért! Fogalmam sincs, mire vagy képes, és mikor! Az emberek között neked nincs helyed, mert kárt teszel mindenben!

Chanyeol ismét dühös kezdett lenni, de ez a düh nem olyan volt, mint amit a tolvaj, vagy a fiú iránt érzett: ez fájdalmas düh volt. Nem Baekhyunra volt mérges, hanem arra, hogy ennek így kell lennie, ahogy van. Hogy ő ilyen, a világ olyan, és Ő semmit sem tehet ez ellen.

Bár könnyek gyűltek ismét a szemében, már nem sírt többé. A benne rejlő feszültséget a kávézóasztalon álló üres poháron vezette le, melyet hirtelen a földre dobott, és a szőnyeg ismét lángra kapott. Baekhyun rutinos mozdulattal oltotta el a poroltójával az amúgy is szanaszét égett szőnyeget. Miután eloltotta, lassan lerakta a tűzoltókészüléket, és a földre meredt.

- Menj. A szobádba. – mondta halkan, de feszülten.

Chanyeol felállt a kanapéról, és egy lépést tett Baekhyun felé.

- Baekhyun… ne haragudj, én nem akartam-

- Menj! – mondta ingerültebben Baekhyun, mire Chanyeol könnyei kibuggyantak, és beviharzott a szobájába.

Ledobta magát az ágyra, és ismét eluralkodott rajta a forróság. Az egész testét átjárta, szinte mindennél erősebben. Könnyei ki-kiégették ágyneműjét, nedves szemeit tenyerével törölgette.

Miért vagyok ilyen? Mi történik velem?

Még ő maga sem értette azt a két esetet, mikor szinte nem is saját maga irányította önmagát, de valahogy nem is érezte magát bűnösnek, mert nem tehetett róla. Fájt neki, hogy hiába igyekezett megfelelni minden téren, csak egy különc lényként volt kezelve, akiben nem bízik meg senki. Baekhyun volt számára a legfontosabb, és az, ha neki fájdalmat okozott, neki is ugyanakkora fájdalom volt.

Szobafogság. – visszhangzott Baekhyun szava Chanyeol fejében, és már a gondolattól is megőrült. Hirtelen szabadságvágy tört rá, ki akart jutni abból a szobából. Meg akarta ismerni az embereket, a helyeket, sétálni, futni akart – a benne rejlő megannyi energiát szerette volna kiadni magából, felhasználni. 

Ahogy ebbe belelovallta magát, még inkább izgalomba jött, és az ablaka felé nézett. Már besötétedett, csak a távoli országúton világító lámpák fénye szökött be a sötét szobába. 

Chanyeol felállt az ágyról, és szemei csak egyetlen egy pontra fókuszáltak: az útra, amelyben ha elindulna, rengeteg olyan dolgot tapasztalhatna meg, amit még életében soha sem.

Egyre közelebb és közelebb ért az ablakhoz – majd keze megfogta a kilincset, elméjében egy pillanatra a Baekhyun iránt érzett megfelelési vágy elhomályosodott, és beborította azt a kíváncsiság. Pár másodperc múlva Chanyeol már az ablakon kívül volt, és a mezőn kitaposott hosszú földes úton rohant végig a kalandokhoz vezető főút felé.

5. fejezet

- Baekhyun... – szólt Chanyeol a busz ablakán unottan kibámulva, mikor sokadszorra tették meg ugyanazt a buszutat, mint minden hétköznap reggel. Már a következő hét közepén jártak, és Chanyeolnak egyáltalán nem okozta azt az izgalmat az út, mint legelőször. – Azt mondtad egyszer, hogy azok a gyerekek iskolába mennek. 

- Igen.

- És én miért nem mehetek oda, mint ők?

Baek arcán apró, de fájdalmas mosoly tűnt fel.

- Mert nem fogadnának el. Az emberek... Nagyon gonoszak tudnak lenni. Ezt sose felejtsd el.

Chanyeol kissé értetlenül nézett a mellette ülőre.

- De te is ember vagy… és én? Én nem vagyok az?

- Nem tudom, Chanyeol.

- De ugyanúgy nézek ki mint ők – fordult vissza a busz ablakához, amely épp a piros lámpánál állt, az iskola előtt, majd tovább is indult. Chanyeol szemével még addig követte a gyerekeket, amíg el nem tűntek a látótávolságból.

Baekhyun nem szólt semmit, mire Chanyeol sem firtatta tovább a témát, csak értetlenül pislogott maga elé.

Chanyeol mint mindig, most is illedelmesen üldögélt Baekhyun mellett, néha-néha szóba elegyedve vele, hogy valami történjen is. De egyre inkább kevésbé bírta azt, hogy egy helyben ül, és minden apró kis tennivalóra amit Baekhyun néha rábízott – például, hogy dobjon ki valamit, vagy adjon oda valamit - alig várt, hogy megtehesse azt.

Azonban ezen a napon valami egészen különös történt.

Már csaknem a nap vége felé jártak, mikor egy alak tűnt fel a piacon. Kapucnis pulóverben volt, mely fejébe volt húzva, kezeit pedig nagy első zsebeiben tartotta, így járkált végig a sorokon. Chanyeol már akkor észrevette őt, mikor a távolból tűnt csak fel, és bár feltűnt neki furcsa viselkedése, nem tudta, hogy az rossz, amit csinál. Az illető egy tolvaj volt, és szorosan a sorok mellett haladva lopta le zsebébe az eladók portékáját.

Egyre közelebb és közelebb jött. Arcát alig lehetett felismerni a kapucni rejteke alól. Mikor odaért hozzájuk, Baekhyun épp a pult alatt pakolt valamit, mikor az alak hozzányúlt az egyik gyümölcshöz, és pont mikor elrakta azt a zsebébe, Baekhyun felegyenesedett, és meglátta a gaztettet.

- Hé! Te meg mit művelsz?! – szólalt meg hirtelen, mire az alak futni kezdett. – Kapják el, ez egy tolvaj!! – kiabálta Baek.

Az emberek rögtön utánanéztek a rohanó embernek, aki fel-feldöntve egy-egy állványt, táblát, ládát, eszeveszettül rohant zsákmányával.

Chanyeol egy pillanat alatt megérezte Baekhyun dühét, és hirtelen rettenetes izgalomba jött. Érzékei kiélesedtek, egész teste felforrósodott, pupillája kitágult, és szemei szinte izzani kezdtek. Az imént megfigyelt alak már nem egy ember volt a számára… hanem csak egy célpont.

Chanyeol szinte ösztönösen, magát nem is uralva indult el a futó kardigános felé. Maga után az útjába került körülötte lévő dolgok megperzselődve füstöltek, lábnyomai helyén apró lángcsóvák csaptak fel a talajon. Az egész egy pillanat alatt történt: szinte egy másodpercbe sem tellett, de már ott termett a tolvaj mögött, aki a piac hátsó része felé próbált elmenekülni, ahol már nem voltak bódék. Chanyeol megragadta pulóverének hátulját, s így megállította a futásban, de amint hozzáért kezével az anyaghoz, az azonnal lángra lobbant, és a pulóveres ordítani kezdett. A gyümölcsöt azonnal elejtette, majd arrébb futott még pár métert, és hemperegni kezdett a földön, mire a tűz eloltódott rajta. Ezután ismét folytatta rohanását, míg Chanyeol felvette a gyümölcsöt a földről, ami szintén megperzselődött a kezében. 

Baekhyun loholva futott utánuk, és mikor végre utolérte őket, és meglátta a rohanó, megperzselődött ruhájú tolvajt, majdhogynem szívrohamot kapott. Chanyeol odanyújtotta neki a visszaszerzett gyümölcsöt, amelyen szenes részek díszelegtek. 

- Tessék Baekhyun! Visszaszereztem neked – mosolyodott el.

- NEM! – lökte el a gyümölcsöt Baekhyun. - Ezt nem lehet, Chanyeol!! Mégis mit képzeltél?! – fakadt ki.

- Én… én csak láttam hogy mérges vagy rá, és segíteni akartam…

- NE SEGÍTS! – kiabált. Nagyon megijedt, hogy valami baja lesz a tolvajnak. Bár mérges volt rá hogy lopott, tudta, hogy Chanyeol a képességeivel teljes mértékben képes akár végzetes kárt tenni benne, ami az ő felelőssége. Bele se mert gondolni abba, hogy mi történhetett még volna, ha Chanyeol nem hagyja elmenekülni a tolvajt.

Chanyeol megszeppenve pislogott Baekhyunra, aki elnézett tekintetéből, és hátat fordított neki, a fejét fogva. Fájt Chanyeolnak hogy így beszélt vele, és csalódott, mert azt hitte, hogy jót tesz, ha elkapja a rossztevőt. Hiszen Baekhyun dühössé vált, mikor a tolvaj elkezdett futni: ezt tisztán érezte már abban a pillanatban, és szinte kötelességének érezte, hogy azt aki iránt Baekhyun dühöt érez, el kell kapni. Még sosem érzett ilyen szintű ösztönösséget magában, és ez kicsit őt is megijesztette. 

A történtek és Baek őiránta érzett mérge miatt torka összeszorult, és szemeiben könnyek gyűltek. Teste lassan ismét felmelegedett, és elrohant Baekhyun mellől, vissza a piac felé.

Baekhyun egy pár másodpercig még meredt maga elé tehetetlenül.

Meddig lesz ez így? És mi lesz ennek az egésznek a vége?

- Chanyeol… - fordult vissza hozzá, de látta, hogy a gyereknek már hűlt helye. Ismét megijedt, hogy vajon most hová tűnhetett, így rögtön visszarohant, és eszeveszetten pásztázni kezdte a tömeget, mikor a nyúlánk, vékony gyerektestet egy üres asztal mellé látta lekuporodni. Azonnal odafutott hozzá.

- Hé… - guggolt le a lábait maga előtt átkulcsoló, pityergő fiúhoz. Ahogy könnyei lehulltak a mellette heverő textil rongyra, azonnal kiégették azon pontban, ahová leérkeztek. Baekhyun kezét a vállára tette, de azonnal el is húzta onnét, mert annyira forrónak bizonyult. – Auh… Chanyeol, figyelj rám! – A megszólított felsandított Baekhyunra. - A város nagyon veszélyes. Nem szabad ilyeneket csinálni csak úgy, mikor úgy látod jónak! Tudod mekkora galibát okozhattál volna?

- De én csak jót akartam neked, Baekhyun!

- Tudom, de kérlek, ha azt mondom, ne menj sehová, akkor tartsd is be! Nem véletlenül mondom. Én is csak jót akarok neked ezzel.

- De ez így unalmas! – vágta rá rögtön Chanyeol. - Te folyton beszélgetsz az emberekkel, de én nem csinálhatok semmit!

- Megígérem, hogy elviszlek majd valahová. Valami érdekes helyre, oké? Képzeld, a hétvégén jönnek más gyerekek hozzánk és megismerheted őket. Mit szólsz hozzá? – próbálta mosolyogva lelkesíteni a gyereket, aki erre érdeklődve emelte fel a fejét. Pislogva párat még kiadta magából utolsó csepp könnyeit, és letörölte azokat, majd szipogva aprókat bólogatott.

- Na, látod – mosolyodott el Baekhyun, és kissé félve, de már meg merte simogatni a gyerek fejét, ami már kevésbé volt forró. 

Legbelül egyáltalán nem mosolygott. Mikor unokatestvére a nap folyamán felhívta, már akkor aggódott azért, hogy mi lesz a hétvége kimenetele, és hogy fog Chanyeol viselkedni a többiekkel. Egyáltalán mit fog mondani Baekhyun Sehunnak, ki ez a gyerek?

Hazafelé tartva Baekhyun folyton azon töprengett, hogy Chanyeol a piacon töltött idejét hogyan tehetné hasznosabbá, de egyszerűen nem jutott eszébe semmi sem, amivel ne tehetne magában vagy másokban akár véletlenül is kárt. Akárhogy is nézte, ez az egész helyzet számára kilátástalannak tűnt… és aggódott.

*

- Chanyeol… ide nyújtanád nekem a kakaómat? Ott van a pulton. – mondta Baekhyun az ebédlő asztalnál ülve, miközben vacsorázott. Chanyeol felállt, és megfogta a bögrét, majd lassan lerakta az asztalra.

Baekhyun belekortyolt a hideg kakaóba.

- Ah, talán kicsit meg kellene melegíteni – állt fel az asztaltól, majd ekkor jutott eszébe valami, ami miatt felcsillanó szemekkel elmosolyodott, és lassan vissza is ült a helyére. – Chanyeol… nem próbálnád meg nekem ezt a kakaót felmelegíteni?

- Felmelegíteni?

- Igen. Ha mindenfélét el tudsz égetni, meg felhevíteni amikor izgatott vagy, akkor talán akarattal is menni fog. Nem próbálod meg? – nyújtotta felé a bögrét.

- Oké, megpróbálom – vont vállat Chanyeol, és megfogta. Szemeivel a folyadékot szuggerálta, és arra gondolt, hogy szeretné, ha az most a neki kellemetlenül hideg hőmérsékletről egyre melegebbé és melegebbé válna. Hamarosan akaratának gyümölcse megmutatkozott, mivel kezét elöntötte a forróság, és ezzel együtt a bögre is átforrósodott. Azonban kissé mintha túllőtt volna a célon, mivel a kakaó nem csak forró lett és gőzölgött, de lassan fel is forrt, és majdnem kifutott. Chanyeol azonnal lerakta azt, majd felnézett Baekhyunra, aki széles vigyorral bámulta a bögrét.

- Chanyeol, ez fantasztikus! – nézett rá a gyerekre, aki végül viszonozta mosolyát. – De azért még gyakorolni kell, nem igaz?

*

- Tessék a forró csoki, és tea! – kiabált Baekhyun a piacon, Chanyeol pedig izgatottan várta, mikor jönnek hozzá újabb és újabb vásárlók. Az új kínálatuk egészen sikeres volt, és a gyerek – aki már tizennégy, tizenöt évesnek is kinézett - örömmel tevékenykedett újdonsült, saját kis pultja mögött, ahol végre nem unatkozott. Teste egyre nyúlánkabbá vált, vonásai kezdtek félig felnőttes formát ölteni az aranyos kisgyermek helyett. Újdonsült ruháiban sokkal jobban érezte magát, amelyeket a napokban szereztek be a számára Baekhyunnal a piacon, ruhaárus ismerősüktől.

Elérkezett a hétvége, és délelőtt hamarosan egy piros, régi stílusú kocsi állt meg a birtok előtt. A vezető ülés elől kiszállt egy magasabb, baseball sapkás férfi, valamint a hátsó ülésről két, Chanyeolhoz hasonló kaliberű fiú.

Chanyeol a földön dolgozott épp – általában a hétvégét mindig a munkával ütötte el – és érdeklődve állította le kezében az ásót, mikor látta a kocsit.

- Hahó, tesó, nyiss ajtót! – kopogtatott unokatestvére az ajtón, mire Baekhyun összecsukta maga előtt az újságot, és kinyitotta azt, majd rokona láttán felderült arca, és szélesen kitárta kezeit, majd ölelésbe zárta a magas testét.

- Sehunnie, olyan rég láttalak – veregette a hátát, s mindez alatt a két gyerek nevetgélve befutott a házba, és máris ledobták magukat a kanapéra. Hangosan nevetgéltek egymással, és egyikük a kanapén található párnával kezdte el ütni a másikat civakodás közben. – Hát ti is úgy nőttök mint a gomba! De az energiátok nem változik, azt látom – csóválta viccesen a fejét rájuk.

- Hát igen, egyre nehezebb velük bizony – mondta Sehun. – Bezzeg neked, nyugodt az életed mint a sír! – lökte vállon a mellette állót.

- Háát… - húzta féloldalas mosolyra a száját ironikusan Baekhyun, mikor Chanyeol feltűnt a bejárati ajtó küszöbében, és nagy szemeivel kíváncsian pislogott a két gyerekre. Mindenki tekintete rászegeződött.

- Hát ő meg kicsoda? – kérdezte Sehun.

- Ööhm… - vezette egy picit félre Sehunt Baekhyun. – Rám bízta az egyik ismerősöm a gyerekét, amíg üzleti úton van. Már két hete én vigyázok rá.

- Oh… és mennyi idős?

- Áááh… - nézett hátra Chanyeolra, és megvakarva fejét tanakodott hogy vajon mennyit mondjon. - Tizennégy éves.

- Tizennégy éves? Hát az én kölkeim tizenkét-tizenhárom évesek aztán mégis meg tudnak maradni egyedül.

- Áh, tudod ő kicsit más eset. Mindegy is, ez elég hosszú.

- Hát, legalább nem unatkozol annyira mi? – vigyorodott el Sehun, és megborzolta Baekhyun haját. – Nem ártana valami izgalom az életedbe, én megpusztulnék ezen a vidéken! Nincs egy normális nő azon a piacon aki el tudná csavarni a fejed?

Nő a piacon…

- Ah, szerintem inkább váltsunk témát – bokszolt finoman a mellkasába Baekhyun, és a gyerekek felé fordult, akik már egymás mellett ültek, és úgy tűnt, szóba elegyedtek. Chanyeol csak hallgatott, és néha egy-egy kissé zavart arckifejezés tűnt fel arcán, míg a két testvér egymás között hülyéskedett.

- Na gyerünk, menjetek ki ne itt hangoskodjatok! Gyerünk, gyerünk! – állította fel a kanapéról a gyerekeit Sehun, majd Chanyeolra nézett, aki nagy szemeivel megszeppenten pislogott rá, és bizonytalanul ő is felállt.

 - Szervusz, Sehun vagyok – nyújtotta a kezét felé, és a fiú félénken megfogta. Sehun kissé meglepődött, hogy a gyermeknek milyen meleg az érintése.

- Az én nevem Chanyeol – mondta halkan az immár mélyülni kezdő hangján.

- Menj, nyugodtan játsszál a srácokkal, mindig labdázni szoktak mikor itt vannak. Szállj be te is!

Chanyeol Baekhyunra nézett, aki bólintott felé egyet.

A fiú jó kedvvel, érdeklődve indult ki az udvarra - mit sem sejtve róla, hogy mi fog történni azon a délutánon.