Chanyeol szinte ösztönszerűen
futott végig sebesen a kivilágított főút azon vonalán, amerre a város felé menő
busz is szokott menni. Memóriájában benne volt az útvonal, és fele annyi idő
alatt eljutott a várostábláig.
A belvárosba érve Chanyeol találkozhatott
a szombat esti városi forgataggal. Többnyire hozzá hasonló korabeli fiatalok
lézengtek a zsibongó utcákon, a kivilágított szórakozóhelyekből különféle zenei
stílusok dübörgése szűrődött ki és keveredett össze az autók motorjának
zúgásával, amelyek a főúton suhantak végig. Chanyeol sosem járt még erre, főleg
nem ilyenkor hétvégén - így kimeresztett, kíváncsi szemekkel nézett minden
felé, és figyelte a többi embert maga körül.
Lassan bandukolt végig a
főutcán, arcán kíváncsi, meglepett vigyor ült. A nagy forgatagban hirtelen nem
is tudta, mit tegyen; aztán végül kiválasztotta a magának legszimpatikusabb,
legérdekesebbnek tűnő, villódzó neonfény betűkkel jelzett klubot, amely előtt
egy nagyobb darab férfi állt, biztonsági őrként.
Chanyeol nem tudta hogy megy
ez, így csak simán be akart sétálni – azonban az imént említett férfi a
vállánál fogva megállította őt.
- Hékás, szerinted neked nem
kell igazolványt mutatnod? Mit gondolsz, te kivétel vagy? Kölyök képű.
Chanyeol meglepődött a
hirtelenségén, így csak értetlenül pislogott rá.
- Igazolványt? De hát… nekem
nincs olyanom… - vakarta zavartan a fejét.
Az őr gúnyosan elmosolyodott.
- Nincsen mi? Azt legalább meg
tudod mondani, hogy hívnak?
- Chanyeol.
- Milyen Chanyeol?
- Hát… Nekem csak Chanyeol a
nevem – nézett ártatlanul, és fogalma sem volt róla, hogy az őr mit vár tőle.
- Na jól van, húzás innen
kölyök, irány a babazsúr! – noszogatta kifelé a kopasz Chanyeolt a vállánál
fogva, aki tehetetlenül kipenderült az ajtón. A többi ember, aki mögötte állt a
sorban, furcsállóan nézett rá. Ezt Chanyeol nem igazán értette, de úgy érezte,
jobb, ha innen tovább áll.
Tovább sétálgatott az utcán,
amely befelé érve egyre népesebb volt. Észrevette, hogy néha egy-egy lány
alaposan végigméri őt, és huncutul nevetve néznek rá, esetleg még integetnek is
- valaki még szóban köszönt is neki. Ezekre Chanyeol zavarában szintén
visszavigyorgott, vagy félénken visszaintett. Nyúlánk, magas testalkatával a
legtöbb embernél magasabbnak bizonyult, főleg ezeknél a lányoknál, akiknek úgy
tűnt, ez nagyon is tetszik.
Az utcában egyszer csak
valamilyen zene egyre erősebbé vált, majd Chanyeol egy nagy térre ért ki az
utcából, ahol valamilyen fesztivál zajlott éppen. Az emberek egymással
táncoltak a tér közepén, színes lámpák világítottak, élőben zenélt egy zenekar
a felállított színpadon, és a levegőben különböző ételek, italok illata
keveredett. Minden ember jókedvűnek, és felszabadultnak látszott, amelytől
Chanyeol arcáról sem lehetett lemosni az elégedett vigyort. Teljesen elvarázsolta
őt a környezet, és csak ámulva nézte, hogy amelytől Baekhyun őt eltiltotta,
valójában mennyire izgalmas, és jó.
Ahogy egyre beljebb ért, már
mindenki táncolt körülötte, így ő is automatikusan kezdte átvenni a ritmust, és
próbálta utánozni a többi ember mozdulatát. Mindenki mosolygott egymásra, és
nem érdekelt senkit sem, hogy ha esetleg valakit nem ismert – itt most csak az
volt a fő, hogy jól érezzék magukat együtt. Chanyeol megannyi barátságos emberi
tekintettel találkozott maga körül, amelytől nagyon boldoggá vált. Eddig ilyen
gesztusokat szinte csakis Baekhyuntól kapott.
Egyszer csak érezte, hogy
valaki megfogja a kezét, és maga felé fordítja őt, de ahogy megszorította,
azzal a lendülettel el is engedte, majd elkapta onnan a sajátját.
- Aúh! Ez meleg! – nézett
meglepetten a lány rá, de aztán ismét mosolyra húzódott a szája, és kézfogás
nélkül kezdett el Chanyeol szemébe nézve táncolni, aki viszonozta ezt. Egyre
jobban és jobban érezte magát, és egészen a szám végéig táncolt a lánnyal, majd
mikor vége volt, meghajoltak egymásnak, megköszönve a táncot.
Chanyeol úgy döntött, körbe
néz a tér más részein is, így elindult kifelé a táncoló tömegből, mikor
hirtelen felcsillant a szeme, és íriszei egyetlen egy dolog felé tudtak csak
összpontosulni.
A tér szélén egy tűz zsonglőr
mutatványozott éppen, két bottal a kezében, melynek végei lángoltak. Az emberek
ámulva nézték, milyen ügyesen forgatja azokat, dobálja, anélkül hogy megégne.
Chanyeolt a tűz teljesen rabul ejtette, és lábai szinte ösztönszerűen vitték őt
közelebb a fénylő látványossághoz. Hamarosan már egészen közelről nézte a
férfit, aki épp végzett egyik zsonglőr-mutatványával.
A szemfényvesztő a kezébe vett
egy pálcát, melynek vége égett, majd hátra hajolt, a szája elé rakta azt, és
egy nagyot fújva hatalmas lángcsóvát keltett az ég felé, amelytől mindenki
felbődült, és eszeveszetten tapsolni kezdett. A férfi úgy nézett ki, mintha ő
maga egy tűzhányó sárkány volna.
Chanyeol egy pillanatig úgy
érezte, lelki társra talált a mutatványos férfiban, aki természetesen semmi
természetfelettit nem tett ezek által a trükkök által. Kedvet kapott ahhoz,
hogy ugyanezt megpróbálja ő is megcsinálni, így a zsonglőr mellé sétált. A
férfi egy pillanatra meglepődött.
- Hát te mit csinálsz? –
kérdezte tőle, de Chanyeol már ki is vette a kezéből a botot, majd hasonlóképp
az ég felé emelte azt, és ő maga is fújt egyet. Azonban az ő csóvája kétszer
akkora volt mint a zsonglőré, és sokkal élénkebb. Az emberek szinte megőrültek
a látványtól, eszeveszetten tapsolni kezdtek Chanyeolnak, aki nagyon örült a
dolognak, és széles vigyorral nézett körbe. A zsonglőr többi kellékéhez ment,
és puszta kézzel hozzányúlt az égő botvéghez, majd kezébe fogta. A másik végét,
amely nem égett, szintén kézbe fogta, és egy pillanattal később már az is begyulladt.
Az egész úgy nézett ki, mint egy rettenetesen jól megcsinált bűvész trükk,
amitől még maga a zsonglőr is elképedt.
- Haver, taníthatnál engem! –
veregette vállon Chanyeolt, mire ő csak barátságosan mosolygott egyet, és
visszaadta neki a kellékeit.
Egy darabig csak ámulva
sétálgatott az utcán. Egész éjjel elvolt a városban, még csak nem is volt
szükség rá, hogy bárhová is betérjen. Imádta nézni a táncoló embereket, a
zenészeket, az étteremben önfeledten egymással beszélgető családokat, még a
részegen tántorgó fiatal csapatokat is. Chanyeol számára minden új és érdekes
volt, és abban a pillanatban annyira elbódította őt az újdonság varázsa, hogy
eszébe sem jutott, mi lesz vele, ha Baekhyun rájön, hogy eltűnt.
Már hajnalodott, mire Chanyeol
a belvárosnak szinte minden szegletét megnézte. Hamarosan a külvárosba ért,
ahol már egyre kevesebb ember lézengett, és az örömteli zene is megszűnt. A
hangulat sokkal baljósabbá kezdett válni, amit Chanyeol is érzett. Lépteit
kissé lelassította, majd megállt, és így nézelődött tovább. Romosabb,
elhagyatott házak vették körül, az utcában alig volt közvilágítás, és úgy tűnt,
nagyon el van hanyagolva. Mindenhol hatalmas bozótok, és megnőtt gazok vették
körül az épületeket.
- Hahó! Hahó, valaki! Kérem… -
szólalt meg az egyik nagyobb, régi romos házból egy férfihang. Chanyeol
odakapta a fejét, és érdeklődve fülelt tovább. – Fiatalember! Segítsen nekem…
Chanyeol hezitálva indult el a
ház felé, melynek ablaka nyitva volt, semmi fény nem szűrődött ki belőle.
Érzékei ezért élesebbé váltak, és elővigyázatosan próbálta megközelíteni a
hangforrást.
Lassan meglökte kezével a
kopott faajtót, mely nyikorogva nyílott ki előtte.
- Hahó? – szólt félénken, és
lassan belépett a küszöbön. – Ki az? Nekem szól-
Mondatát nem tudta befejezni,
mert hirtelen valaki egy zsákot húzott a fejére, majd még egy ember lefogta
kezét, a másik pedig kigáncsolta őt.
- Megvagy! Fogd meg erősen! Én
addig megkötözöm! – mondta a férfihang. Chanyeol hirtelen azt sem tudta hol
van, annyira meglepődött, és teljesen tehetetlenül érzékelte, mit próbálnak
vele tenni ezek az emberek.
Nem sokáig maradt tétlenül,
mert amint érezte, hogy veszélyben van, egész lénye felforrósodott. Azonban most
nem állt meg itt a dolog: egy az egyben lángra kapott egész teste, amire a két
gazember hátraugrott.
- Ez meg mi a franc??! –
kiáltott fel az egyik.
Chanyeol fejéről azonnal leégett
az imént ráerősített zsák, és megkötözött kezei valamint lábai is
kiszabadultak, hisz a kötelek nyomban elégtek rajta. Felkelt a földről, teste
nyomán pedig a szőnyeg már lángokba borult. Azonban ez Chanyeolt nem érdekelte,
mert elborult elmével közeledett az egyik férfi felé - a másiknak még sikerült
elmenekülnie a házból.
- Miért akartál bántani? –
kérdezte feszülten Chanyeol izzó tekintettel, és megmarkolta a férfi ingjét.
- Ne! Ne, kérem ne!! –
rángatózott a férfi, és mivel az ingje is lángra kapott, sikerült abból kibújnia.
Azonban mikor menekült volna, Chanyeol félredobta a kezébe maradt inget (ezzel
felgyújtva még több bútort a házban), és a karjánál fogva nyomta a falhoz a
rosszakarót.
A férfi már sírt, és
kiáltozott Chanyeol égető érintéseitől. Mikor a fiú meglátta a rémült,
halálfélelemmel teli tekintetet, valami hirtelen megdőlt benne, és testének
lángolása alábbhagyott. Lassan eleresztette a férfit, aki kiáltozva,
eszeveszetten rohant ki a házból.
Chanyeol összeráncolt
szemöldökkel állt és meredt maga elé értetlenül.
Miért tettem ezt? Nem… ezt nem én tettem! Én nem akartam!
Gondolatait egy gerenda
hatalmas reccsenése törte meg, ami a ház plafonján roskadozni kezdett a lángoktól.
Chanyeol odakapta a fejét, és körülnézett: már szinte minden égett a ház alsó
szintjében, és pillanatok kérdése volt, hogy a felső szintre is átterjedjen a
tűz.
Már Chanyeol mellett
közvetlenül is lángok lobogtak. Mikor a plafon épp hogy leszakadni készült, ő
is kirohant a házból, és elszörnyedve figyelte, hogy az egész épületet
szétmarcangolja a tűz… neki köszönhetően.
Mit tettem?
Már a szomszéd bozót is
lángokban égett. Ekkor Chanyeol szirénázást hallott a távolból, melyről már
akkor tudta, hogy a tűzoltók azok.
El kell innen tűnnöm…
Chanyeol elkezdett rohanni a
pusztaságba, hogy minél előbb vége legyen a rémálomnak… haza akart menni,
Baekhyunhoz.
