6. fejezet

Az udvaron már javában dobálózott a testvérpár. Chanyeol lassan odasomfordált a közelükbe.

- Hé! Elkapod? – szólt az egyikük, majd huncutul összenevetett tesójával, és direkt Chanyeoltól messzire hajította a labdát. Azonban nem számított arra, hogy Chanyeol képes lesz elérni, és ilyen gyorsan utána futni. Ledöbbenve néztek rá.

- Visszadobom! – kiabálta mosolyogva Chanyeol, és visszadobta a labdát. Kissé izgatott kezdett lenni, és érezte, hogy teste egyre melegebbé válik, de Baekhyun szavaira hallgatva igyekezte magát lenyugtatgatni.

A testvérpár továbbra is próbálkozott Chanyeolnak nehéz dobásokat adni, de Ő mind elkapta őket. Mivel ez volt a céljuk, a srácok egyre jobban bosszankodtak, hogy nem sikerül, pedig mindenképp meg akarták valamivel az „új fiút” viccelni. 

- Hé, hagyjuk a labdázást, ez uncsi – ejtette le maga mellé a labdát az egyik fiú. – Mi lenne, ha valami izgalmasabbat csinálnánk? Bár nem mintha ezen a helyen bármi izgalmas is lenne. 

- Baekhyun bácsi már önmagában unalmas, miért lenne bármi is a birtokán ami izgalmas? – kuncogott fel a másik, mire összenéztek.

- Baekhyun bácsi igaz hogy még csak huszonéves, de már olyan mint egy unalmas öregember! – nevetett fel a másik, majd végül együtt kezdtek neki.

Chanyeol összeráncolta a szemöldökét, és arcáról a maradék barátságos kifejezés is eltűnt. Valamiért dühöt kezdett érezni a két fiú iránt. Nem fogta fel teljesen, hogy épp gúnyt űznek Baekhyunból, csak azt érezte, hogy negatív, rosszindulatú energiák áramlanak belőlük Baekhyun felé, ami egyáltalán nem tetszett neki. Érezte teste forróságát, de legbelül küzdött, hogy ezt elnyomja magában.

A két fiú ezután Chanyeolra sandított, majd pár másodperc erejéig összesúgott, és elvigyorodott.

- Menjünk le a pincébe, ott csak akad valami izgalmas! – mutatott az ócska faajtó felé az egyik srác, és el is indultak arrafelé.

- De… - indult el hezitálva Chanyeol is – de… Baekhyun azt mondta, hogy oda nem szabad lemenni…

- Ah, ilyen gyáva vagy? Nem mert lemenni a pincébe?

- Milyen nyuszi vagy!

Egyikük kinyitotta az ajtót, és a sötét lefelé vezető lépcső tárult eléjük. 

- Nem mersz lemenni?

- De, de lemerek, miért ne mernék? Csak Baekhyun mondta, hogy oda ne menjek le.

- Ah, ez kifogás. Ezt csak te találtad, ki, mert valójában félsz lemenni. – tette karba a kezeit az egyik srác.

- Nem, nem így van!

- Akkor bizonyítsd be – vigyorodott el a másik, és a lépcső felé mutatott. – Menj te elsőnek!

Bár Chanyeol nagyban hezitált, mert Baekhyun szava fontos volt számára, mégis most valami azt súgta benne, hogy menjen le. Csak egy pillanatra, hogy bebizonyítsa, ő nem hazudik, és nem gyáva.

Lassan lelépdelt a meszes lépcsőfokokon. Egy-egy pókháló akadt az útjába, amelyeket kezével elkaszált maga elől. Dohos szag csapta meg orrát mikor leért, valamint kezdett egyre hűvösebb lenni a kinti tikkasztó meleggel szemben. Chanyeol nem érezte jól magát ott, így inkább visszafordult volna, de mikor visszanézett, a két fiú felnevetett.

- Pá-pá! – integettek, majd bezárták az ajtót. Chanyeol megdöbbent, majd felfutott a lépcsőn. A testvérpár nevetése egyre halkabbá vált, ami azt jelezte, hogy távolodni kezdtek a pince bejáratától.

- Hé! Hé engedjetek ki! – kiabált Chanyeol, és feszegetni kezdte az ajtót, de az alig mozdult. Megijedt, mert félt, hogy Baekhyun rájön hogy rosszat tett, valamint hogy nem veszik észre őt, és itt kell maradnia egész nap, míg Baekhyun keresni nem kezdi. Bőrének nem esett jól a hűvös levegő, és a sötétség. Ki akart onnan szabadulni.

- Hahó! Segítség, valaki! – kiabált, majd dörömbölni kezdett a faajtón. Ijedtsége következtében teste ismét egyre felhevültebb lett, és lassan észrevette, hogy a fa kezei alatt égni kezd, majd egyre inkább elgyengül. Nemsokára már ki is sikerült törnie azt, és akkora lyukat csinálnia, amelyen ő maga is kifér.

Mikor végre ismét a szabad levegőn volt, kifújta magát, de testének forrósága nem hagyott alább. Dühössé vált, és kissé mintha megint nem az ő saját ura lett volna, lábai szinte maguktól indultak el megkeresni a két fiút. Szemei izzani kezdtek, és elméjében lebegett a két arc látványa. Sebes léptekkel rótta a birtokot, mikor a gyümölcsöskert fái között meglátta a testvérpárt. Szinte pár másodpercbe sem tellett, de ő már ott termett mellettük, és megragadta az egyik srác pólóját, amely azonnal lángra lobbant.

- Miért csináltad ezt velem?  - nézett egyenesen az arcába Chanyeol félelmetesen izzó szemeivel.

- Áh! Ááh!! – kezdett kiabálni a fiú ijedtségében, mire a másik rémült arccal hátrálni kezdett, majd a ház felé futott. Mikor látta Chanyeol hogy hová tart, elengedte a srác pólóját, aki a lángoló ruhadarabot azonnal levette magáról, és ledobta a fűbe, majd eltaposta. Sírni kezdett, és a testén lévő néhány égési sérülésre pillantott. – Auh! Auh.. – zihált, majd rémültem Chanyeolra nézett, aki már lenyugodott, és bár az elméjét elborító düh-köd elszállni kezdett, nem érzékelte tettének súlyosságát. 

– Bocsánat! Bo.. bocsánat! – kiabálta a fiú, majd ő is elfutott a ház felé. Ekkor már Baekhyun alakja is feltűnt a távolban, kijött a házból, oldalán az imént befutó fiúval, aki hevesen magyarázott neki, és Chanyeol felé mutogatott.  

 A sérült sráccal mindketten bementek a házba. Chanyeol nem mert lejönni a gyümölcsös kertből, így lekuporodott a gyümölcsfa tövébe, lábait átkulcsolva, és állát térdére helyezve meredt maga elé. Tudta, hogy Baekhyun mérges lesz rá, és emiatt nagyon aggódni kezdett, bár próbálta magát folyamatosan nyugtatgatni.

Hosszú idő telt el, majdnem egy óra, mire a piros kocsiba beszállt a három rokon, és elhajtottak. Baekhyun integett még nekik, majd odafordult Chanyeol felé, és csípőre tett kézzel intett felé egy hívogató gesztust.

Chanyeol nagyot nyelt, majd félve indult el lefelé a domboldalon.

A kanapén ültek mindketten. Baekhyun egy ideig nem szólt semmit, csak hallgatott – de Chanyeol határozottan érezte a benne fortyogó idegességet.

- Mi van veled, Chanyeol? – szólalt végül meg. – Miért csinálsz ilyeneket? Kis híján felgyújtottad az unokaöcsémet! Miért tetted? Miért? – vált egyre ingerültebbé.

- Bezártak engem a pincébe!

- És? Kiszabadultál onnét?

- Igen, de-

- Attól, hogy ilyet csinálnak, nem támadhatsz rá így senkire sem, érted?!

- Én nem akartam! Nem tudom, miért tettem!

- Nem tudod? – szűkítette össze a szemeit Baekhyun. – Nem tudod. Jó. Akkor mostantól szobafogság. 

- De Baekhyun, kérlek érts meg, én tényleg nem akartam senkit sem bántani!

- Mégis megtetted! Az elmúlt napokban kétszer is! Szerinted miért nem engedem neked, hogy iskolába járj? Hát ezért! Fogalmam sincs, mire vagy képes, és mikor! Az emberek között neked nincs helyed, mert kárt teszel mindenben!

Chanyeol ismét dühös kezdett lenni, de ez a düh nem olyan volt, mint amit a tolvaj, vagy a fiú iránt érzett: ez fájdalmas düh volt. Nem Baekhyunra volt mérges, hanem arra, hogy ennek így kell lennie, ahogy van. Hogy ő ilyen, a világ olyan, és Ő semmit sem tehet ez ellen.

Bár könnyek gyűltek ismét a szemében, már nem sírt többé. A benne rejlő feszültséget a kávézóasztalon álló üres poháron vezette le, melyet hirtelen a földre dobott, és a szőnyeg ismét lángra kapott. Baekhyun rutinos mozdulattal oltotta el a poroltójával az amúgy is szanaszét égett szőnyeget. Miután eloltotta, lassan lerakta a tűzoltókészüléket, és a földre meredt.

- Menj. A szobádba. – mondta halkan, de feszülten.

Chanyeol felállt a kanapéról, és egy lépést tett Baekhyun felé.

- Baekhyun… ne haragudj, én nem akartam-

- Menj! – mondta ingerültebben Baekhyun, mire Chanyeol könnyei kibuggyantak, és beviharzott a szobájába.

Ledobta magát az ágyra, és ismét eluralkodott rajta a forróság. Az egész testét átjárta, szinte mindennél erősebben. Könnyei ki-kiégették ágyneműjét, nedves szemeit tenyerével törölgette.

Miért vagyok ilyen? Mi történik velem?

Még ő maga sem értette azt a két esetet, mikor szinte nem is saját maga irányította önmagát, de valahogy nem is érezte magát bűnösnek, mert nem tehetett róla. Fájt neki, hogy hiába igyekezett megfelelni minden téren, csak egy különc lényként volt kezelve, akiben nem bízik meg senki. Baekhyun volt számára a legfontosabb, és az, ha neki fájdalmat okozott, neki is ugyanakkora fájdalom volt.

Szobafogság. – visszhangzott Baekhyun szava Chanyeol fejében, és már a gondolattól is megőrült. Hirtelen szabadságvágy tört rá, ki akart jutni abból a szobából. Meg akarta ismerni az embereket, a helyeket, sétálni, futni akart – a benne rejlő megannyi energiát szerette volna kiadni magából, felhasználni. 

Ahogy ebbe belelovallta magát, még inkább izgalomba jött, és az ablaka felé nézett. Már besötétedett, csak a távoli országúton világító lámpák fénye szökött be a sötét szobába. 

Chanyeol felállt az ágyról, és szemei csak egyetlen egy pontra fókuszáltak: az útra, amelyben ha elindulna, rengeteg olyan dolgot tapasztalhatna meg, amit még életében soha sem.

Egyre közelebb és közelebb ért az ablakhoz – majd keze megfogta a kilincset, elméjében egy pillanatra a Baekhyun iránt érzett megfelelési vágy elhomályosodott, és beborította azt a kíváncsiság. Pár másodperc múlva Chanyeol már az ablakon kívül volt, és a mezőn kitaposott hosszú földes úton rohant végig a kalandokhoz vezető főút felé.

5. fejezet

- Baekhyun... – szólt Chanyeol a busz ablakán unottan kibámulva, mikor sokadszorra tették meg ugyanazt a buszutat, mint minden hétköznap reggel. Már a következő hét közepén jártak, és Chanyeolnak egyáltalán nem okozta azt az izgalmat az út, mint legelőször. – Azt mondtad egyszer, hogy azok a gyerekek iskolába mennek. 

- Igen.

- És én miért nem mehetek oda, mint ők?

Baek arcán apró, de fájdalmas mosoly tűnt fel.

- Mert nem fogadnának el. Az emberek... Nagyon gonoszak tudnak lenni. Ezt sose felejtsd el.

Chanyeol kissé értetlenül nézett a mellette ülőre.

- De te is ember vagy… és én? Én nem vagyok az?

- Nem tudom, Chanyeol.

- De ugyanúgy nézek ki mint ők – fordult vissza a busz ablakához, amely épp a piros lámpánál állt, az iskola előtt, majd tovább is indult. Chanyeol szemével még addig követte a gyerekeket, amíg el nem tűntek a látótávolságból.

Baekhyun nem szólt semmit, mire Chanyeol sem firtatta tovább a témát, csak értetlenül pislogott maga elé.

Chanyeol mint mindig, most is illedelmesen üldögélt Baekhyun mellett, néha-néha szóba elegyedve vele, hogy valami történjen is. De egyre inkább kevésbé bírta azt, hogy egy helyben ül, és minden apró kis tennivalóra amit Baekhyun néha rábízott – például, hogy dobjon ki valamit, vagy adjon oda valamit - alig várt, hogy megtehesse azt.

Azonban ezen a napon valami egészen különös történt.

Már csaknem a nap vége felé jártak, mikor egy alak tűnt fel a piacon. Kapucnis pulóverben volt, mely fejébe volt húzva, kezeit pedig nagy első zsebeiben tartotta, így járkált végig a sorokon. Chanyeol már akkor észrevette őt, mikor a távolból tűnt csak fel, és bár feltűnt neki furcsa viselkedése, nem tudta, hogy az rossz, amit csinál. Az illető egy tolvaj volt, és szorosan a sorok mellett haladva lopta le zsebébe az eladók portékáját.

Egyre közelebb és közelebb jött. Arcát alig lehetett felismerni a kapucni rejteke alól. Mikor odaért hozzájuk, Baekhyun épp a pult alatt pakolt valamit, mikor az alak hozzányúlt az egyik gyümölcshöz, és pont mikor elrakta azt a zsebébe, Baekhyun felegyenesedett, és meglátta a gaztettet.

- Hé! Te meg mit művelsz?! – szólalt meg hirtelen, mire az alak futni kezdett. – Kapják el, ez egy tolvaj!! – kiabálta Baek.

Az emberek rögtön utánanéztek a rohanó embernek, aki fel-feldöntve egy-egy állványt, táblát, ládát, eszeveszettül rohant zsákmányával.

Chanyeol egy pillanat alatt megérezte Baekhyun dühét, és hirtelen rettenetes izgalomba jött. Érzékei kiélesedtek, egész teste felforrósodott, pupillája kitágult, és szemei szinte izzani kezdtek. Az imént megfigyelt alak már nem egy ember volt a számára… hanem csak egy célpont.

Chanyeol szinte ösztönösen, magát nem is uralva indult el a futó kardigános felé. Maga után az útjába került körülötte lévő dolgok megperzselődve füstöltek, lábnyomai helyén apró lángcsóvák csaptak fel a talajon. Az egész egy pillanat alatt történt: szinte egy másodpercbe sem tellett, de már ott termett a tolvaj mögött, aki a piac hátsó része felé próbált elmenekülni, ahol már nem voltak bódék. Chanyeol megragadta pulóverének hátulját, s így megállította a futásban, de amint hozzáért kezével az anyaghoz, az azonnal lángra lobbant, és a pulóveres ordítani kezdett. A gyümölcsöt azonnal elejtette, majd arrébb futott még pár métert, és hemperegni kezdett a földön, mire a tűz eloltódott rajta. Ezután ismét folytatta rohanását, míg Chanyeol felvette a gyümölcsöt a földről, ami szintén megperzselődött a kezében. 

Baekhyun loholva futott utánuk, és mikor végre utolérte őket, és meglátta a rohanó, megperzselődött ruhájú tolvajt, majdhogynem szívrohamot kapott. Chanyeol odanyújtotta neki a visszaszerzett gyümölcsöt, amelyen szenes részek díszelegtek. 

- Tessék Baekhyun! Visszaszereztem neked – mosolyodott el.

- NEM! – lökte el a gyümölcsöt Baekhyun. - Ezt nem lehet, Chanyeol!! Mégis mit képzeltél?! – fakadt ki.

- Én… én csak láttam hogy mérges vagy rá, és segíteni akartam…

- NE SEGÍTS! – kiabált. Nagyon megijedt, hogy valami baja lesz a tolvajnak. Bár mérges volt rá hogy lopott, tudta, hogy Chanyeol a képességeivel teljes mértékben képes akár végzetes kárt tenni benne, ami az ő felelőssége. Bele se mert gondolni abba, hogy mi történhetett még volna, ha Chanyeol nem hagyja elmenekülni a tolvajt.

Chanyeol megszeppenve pislogott Baekhyunra, aki elnézett tekintetéből, és hátat fordított neki, a fejét fogva. Fájt Chanyeolnak hogy így beszélt vele, és csalódott, mert azt hitte, hogy jót tesz, ha elkapja a rossztevőt. Hiszen Baekhyun dühössé vált, mikor a tolvaj elkezdett futni: ezt tisztán érezte már abban a pillanatban, és szinte kötelességének érezte, hogy azt aki iránt Baekhyun dühöt érez, el kell kapni. Még sosem érzett ilyen szintű ösztönösséget magában, és ez kicsit őt is megijesztette. 

A történtek és Baek őiránta érzett mérge miatt torka összeszorult, és szemeiben könnyek gyűltek. Teste lassan ismét felmelegedett, és elrohant Baekhyun mellől, vissza a piac felé.

Baekhyun egy pár másodpercig még meredt maga elé tehetetlenül.

Meddig lesz ez így? És mi lesz ennek az egésznek a vége?

- Chanyeol… - fordult vissza hozzá, de látta, hogy a gyereknek már hűlt helye. Ismét megijedt, hogy vajon most hová tűnhetett, így rögtön visszarohant, és eszeveszetten pásztázni kezdte a tömeget, mikor a nyúlánk, vékony gyerektestet egy üres asztal mellé látta lekuporodni. Azonnal odafutott hozzá.

- Hé… - guggolt le a lábait maga előtt átkulcsoló, pityergő fiúhoz. Ahogy könnyei lehulltak a mellette heverő textil rongyra, azonnal kiégették azon pontban, ahová leérkeztek. Baekhyun kezét a vállára tette, de azonnal el is húzta onnét, mert annyira forrónak bizonyult. – Auh… Chanyeol, figyelj rám! – A megszólított felsandított Baekhyunra. - A város nagyon veszélyes. Nem szabad ilyeneket csinálni csak úgy, mikor úgy látod jónak! Tudod mekkora galibát okozhattál volna?

- De én csak jót akartam neked, Baekhyun!

- Tudom, de kérlek, ha azt mondom, ne menj sehová, akkor tartsd is be! Nem véletlenül mondom. Én is csak jót akarok neked ezzel.

- De ez így unalmas! – vágta rá rögtön Chanyeol. - Te folyton beszélgetsz az emberekkel, de én nem csinálhatok semmit!

- Megígérem, hogy elviszlek majd valahová. Valami érdekes helyre, oké? Képzeld, a hétvégén jönnek más gyerekek hozzánk és megismerheted őket. Mit szólsz hozzá? – próbálta mosolyogva lelkesíteni a gyereket, aki erre érdeklődve emelte fel a fejét. Pislogva párat még kiadta magából utolsó csepp könnyeit, és letörölte azokat, majd szipogva aprókat bólogatott.

- Na, látod – mosolyodott el Baekhyun, és kissé félve, de már meg merte simogatni a gyerek fejét, ami már kevésbé volt forró. 

Legbelül egyáltalán nem mosolygott. Mikor unokatestvére a nap folyamán felhívta, már akkor aggódott azért, hogy mi lesz a hétvége kimenetele, és hogy fog Chanyeol viselkedni a többiekkel. Egyáltalán mit fog mondani Baekhyun Sehunnak, ki ez a gyerek?

Hazafelé tartva Baekhyun folyton azon töprengett, hogy Chanyeol a piacon töltött idejét hogyan tehetné hasznosabbá, de egyszerűen nem jutott eszébe semmi sem, amivel ne tehetne magában vagy másokban akár véletlenül is kárt. Akárhogy is nézte, ez az egész helyzet számára kilátástalannak tűnt… és aggódott.

*

- Chanyeol… ide nyújtanád nekem a kakaómat? Ott van a pulton. – mondta Baekhyun az ebédlő asztalnál ülve, miközben vacsorázott. Chanyeol felállt, és megfogta a bögrét, majd lassan lerakta az asztalra.

Baekhyun belekortyolt a hideg kakaóba.

- Ah, talán kicsit meg kellene melegíteni – állt fel az asztaltól, majd ekkor jutott eszébe valami, ami miatt felcsillanó szemekkel elmosolyodott, és lassan vissza is ült a helyére. – Chanyeol… nem próbálnád meg nekem ezt a kakaót felmelegíteni?

- Felmelegíteni?

- Igen. Ha mindenfélét el tudsz égetni, meg felhevíteni amikor izgatott vagy, akkor talán akarattal is menni fog. Nem próbálod meg? – nyújtotta felé a bögrét.

- Oké, megpróbálom – vont vállat Chanyeol, és megfogta. Szemeivel a folyadékot szuggerálta, és arra gondolt, hogy szeretné, ha az most a neki kellemetlenül hideg hőmérsékletről egyre melegebbé és melegebbé válna. Hamarosan akaratának gyümölcse megmutatkozott, mivel kezét elöntötte a forróság, és ezzel együtt a bögre is átforrósodott. Azonban kissé mintha túllőtt volna a célon, mivel a kakaó nem csak forró lett és gőzölgött, de lassan fel is forrt, és majdnem kifutott. Chanyeol azonnal lerakta azt, majd felnézett Baekhyunra, aki széles vigyorral bámulta a bögrét.

- Chanyeol, ez fantasztikus! – nézett rá a gyerekre, aki végül viszonozta mosolyát. – De azért még gyakorolni kell, nem igaz?

*

- Tessék a forró csoki, és tea! – kiabált Baekhyun a piacon, Chanyeol pedig izgatottan várta, mikor jönnek hozzá újabb és újabb vásárlók. Az új kínálatuk egészen sikeres volt, és a gyerek – aki már tizennégy, tizenöt évesnek is kinézett - örömmel tevékenykedett újdonsült, saját kis pultja mögött, ahol végre nem unatkozott. Teste egyre nyúlánkabbá vált, vonásai kezdtek félig felnőttes formát ölteni az aranyos kisgyermek helyett. Újdonsült ruháiban sokkal jobban érezte magát, amelyeket a napokban szereztek be a számára Baekhyunnal a piacon, ruhaárus ismerősüktől.

Elérkezett a hétvége, és délelőtt hamarosan egy piros, régi stílusú kocsi állt meg a birtok előtt. A vezető ülés elől kiszállt egy magasabb, baseball sapkás férfi, valamint a hátsó ülésről két, Chanyeolhoz hasonló kaliberű fiú.

Chanyeol a földön dolgozott épp – általában a hétvégét mindig a munkával ütötte el – és érdeklődve állította le kezében az ásót, mikor látta a kocsit.

- Hahó, tesó, nyiss ajtót! – kopogtatott unokatestvére az ajtón, mire Baekhyun összecsukta maga előtt az újságot, és kinyitotta azt, majd rokona láttán felderült arca, és szélesen kitárta kezeit, majd ölelésbe zárta a magas testét.

- Sehunnie, olyan rég láttalak – veregette a hátát, s mindez alatt a két gyerek nevetgélve befutott a házba, és máris ledobták magukat a kanapéra. Hangosan nevetgéltek egymással, és egyikük a kanapén található párnával kezdte el ütni a másikat civakodás közben. – Hát ti is úgy nőttök mint a gomba! De az energiátok nem változik, azt látom – csóválta viccesen a fejét rájuk.

- Hát igen, egyre nehezebb velük bizony – mondta Sehun. – Bezzeg neked, nyugodt az életed mint a sír! – lökte vállon a mellette állót.

- Háát… - húzta féloldalas mosolyra a száját ironikusan Baekhyun, mikor Chanyeol feltűnt a bejárati ajtó küszöbében, és nagy szemeivel kíváncsian pislogott a két gyerekre. Mindenki tekintete rászegeződött.

- Hát ő meg kicsoda? – kérdezte Sehun.

- Ööhm… - vezette egy picit félre Sehunt Baekhyun. – Rám bízta az egyik ismerősöm a gyerekét, amíg üzleti úton van. Már két hete én vigyázok rá.

- Oh… és mennyi idős?

- Áááh… - nézett hátra Chanyeolra, és megvakarva fejét tanakodott hogy vajon mennyit mondjon. - Tizennégy éves.

- Tizennégy éves? Hát az én kölkeim tizenkét-tizenhárom évesek aztán mégis meg tudnak maradni egyedül.

- Áh, tudod ő kicsit más eset. Mindegy is, ez elég hosszú.

- Hát, legalább nem unatkozol annyira mi? – vigyorodott el Sehun, és megborzolta Baekhyun haját. – Nem ártana valami izgalom az életedbe, én megpusztulnék ezen a vidéken! Nincs egy normális nő azon a piacon aki el tudná csavarni a fejed?

Nő a piacon…

- Ah, szerintem inkább váltsunk témát – bokszolt finoman a mellkasába Baekhyun, és a gyerekek felé fordult, akik már egymás mellett ültek, és úgy tűnt, szóba elegyedtek. Chanyeol csak hallgatott, és néha egy-egy kissé zavart arckifejezés tűnt fel arcán, míg a két testvér egymás között hülyéskedett.

- Na gyerünk, menjetek ki ne itt hangoskodjatok! Gyerünk, gyerünk! – állította fel a kanapéról a gyerekeit Sehun, majd Chanyeolra nézett, aki nagy szemeivel megszeppenten pislogott rá, és bizonytalanul ő is felállt.

 - Szervusz, Sehun vagyok – nyújtotta a kezét felé, és a fiú félénken megfogta. Sehun kissé meglepődött, hogy a gyermeknek milyen meleg az érintése.

- Az én nevem Chanyeol – mondta halkan az immár mélyülni kezdő hangján.

- Menj, nyugodtan játsszál a srácokkal, mindig labdázni szoktak mikor itt vannak. Szállj be te is!

Chanyeol Baekhyunra nézett, aki bólintott felé egyet.

A fiú jó kedvvel, érdeklődve indult ki az udvarra - mit sem sejtve róla, hogy mi fog történni azon a délutánon.

 

4. fejezet

Másnap reggel Baekhyun összeszorult gyomorral lépett ki a hálószobájának ajtaján, és azonnal a kanapéra pillantott. 

Tüdejében rekedt levegőt megkönnyebbülten kifújta, mikor látta, hogy a gyerek még mindig gyerek, és édesdeden alszik a kanapén.

Már azt hittem, mára egy öregember fog itt feküdni.

Közelebb ment hozzá, úgy nézte Chanyeol szunyókáló lényét. Ha jobban megvizsgálta, talán észrevett rajta némi növekedést – az eddig bő ruhák amelyek rajta voltak, most csaknem teljesen jók voltak rá. 

Úgy tűnt, Chanyeol felébredt Baekhyun közelségére, mert pilláit résnyire kinyitotta, és laposakat pislogott. Mikor meglátta az őt figyelő arcát, azon nyomban elmosolyodott, és ezt Baekhyun sem tudta viszonzás nélkül hagyni.

Kora reggel volt, és oda kellett érnie a piacra, de Chanyeolt nem hagyhatta egyedül a házban, így úgy döntött, elviszi magával. Percre pontosan kiértek a vidéki buszmegállóba, ahol ugyanilyen pontossággal meg is állt a jármű előttük, ők pedig felszálltak. Chanyeol érdeklődve figyelt mindent, nevetve nézett ki a busz ablakán, miközben a mellettük elsuhanó fákat nézte. 

A busz egyik megállója egy iskola volt, ahol Chanyeol korabeli gyerekek mentek be sorba az épület kapuján. Egyik tenyerével az ablakra tapadt, másikkal pedig odamutatott.

- Nézd, nézd Baekhyun! Ők olyanok, mint én! – szélesedett vigyora, és vidáman kuncogott egyet.

Baekhyun enyhén elmosolyodott, és bólintott egyet.

Nem… nem olyanok. – gondolta magában, de ezt nem akarta éreztetni vele.

A busz nemsoká be is ért a végállomásra, ahol le is szálltak.

- Itt is volnánk – szólt Baekhyun, mikor gyalogosan átkeltek a zebrán, és eléjük tárult a városi nagypiac. Chanyeol nagyon izgatott lett, csillogó szemei minden apró mozzanatra kíváncsian rátapadtak, azt sem tudta, hová nézzen hirtelen. Mosolya szinte lemoshatatlannak tűnt arcáról. 

- Figyelj, Chanyeol – hajolt le hozzá Baekhyun, és a vállaira tette mindkét kezét, ezzel kizökkentve őt a bámészkodásból. – Ez a munkahelyem, amit leszedtünk a kertben, azt most itt fogjuk eladni. Itt nagyon jól kell viselkedned! Maradj mellettem, ne mozdulj semerre egy tapodtat se!

Chanyeol megkomolyodott, és csak nagyokat bólogatott Baekhyunra, aki megveregette a vállát, és tovább álltak, hogy kirakják a portékát.

A nap elején még egészen sikerült betartania Chanyeolnak azt, amit Baekhyun mondott. Azonban az első óra után rettenetesen elkezdett unatkozni, és egyre inkább ficergett. Sokan vettek tőlük dolgokat, de ez olyan monoton volt a kíváncsi gyerek számára, hogy egyre inkább agyalni kezdett rajta, hogyan tölthetné érdekesebben el az időt.

Hamarosan megjelent Baekhyun mellett egy magas alak.

- Hahó, Baekhyun – tapogatta vállon, mire Baekhyun kicsit megugrott, és elvigyorodott, majd meghajolt.

- Á, szervusz Yifan! Bocs, nem vettelek észre. A papírokért jöttél, igaz?

- Így van – bólogatott a magasabbik, és megtámaszkodott az asztalnál, míg Baekhyun már kutakodott is a táskájában.

Chanyeol fel-felsandított rájuk, és úgy tűnt, Baekhyun nagyon nagyon el van foglalva most ezzel a dologgal. A gyerek tudta, hogy nem szabad elmozdulnia, de már órák óta felkeltette az érdeklődését a mellettük álló, színes folyadékokkal teli üvegek, amelyeket nagyon szívesen megnézett volna közelebbről is. 

Apró lépésenként távolodott el előző helyétől, és ahogy egyre közelebb ért az áhított tárgyakhoz, úgy feledkezett meg magáról. Szemeiben megcsillantak a színes üvegek, melyekben így közelebbről nézve észrevehető volt, hogy apró buborékok is cikázgattak.

Chanyeol lassan feléjük nyúlt kezével, és végigsimított mindegyik üvegen. Szája mosolyra húzódott, és halkan fel is kuncogott, ahogyan ujja nyomokat hagy a sima felületen, és bepárásodik körülötte. Izgatottan rajzolgatni kezdett az üvegekre, majd egyszer csak egy női hang szólította meg fentről.

- Szeretnél egyet, kisfiam? – mosolygott rá egy öreg néni, mire Chanyeol megszeppent, és hátrálni kezdett onnét, fejét csóválva.

Egyszer csak nekiment valami vékony vasféleségnek, és érezte hátán, hogy a levegő is melegszik körülötte. Mikor megfordult, látta, hogy egy tűz felett pörkölődő disznót tartó állványnak ment neki. Lepillantott a piros lángokra, és automatikusan jó érzés lett úrrá benne. Leguggolt a tűzhöz, és szemrebbenés nélkül belenyúlt.

Kivett egy parázsló fadarabot, és két kiskezében tartva nézegette azt. Ezután dobálgatni kezdte, de egyszer csak elejtette, és a fadarab odagurult az egyik ártáblához, ahol ki volt írva a disznó ára. A felhevült parázs azon nyomban meggyújtotta a papírt, és az apró lángcsóvában égni kezdett. Chanyeol gyorsan felkapta a fadarabot, és visszadobta a tűzbe, de mielőtt még elmehetett volna onnan, a disznót áruló árus észrevette őt, és miután eloltotta gyorsan egy pohár folyadékkal a lángoló táblát, mérges arckifejezéssel közelített felé.

- Te meg mit művelsz itt, kölyök? Te gyújtottad fel a táblámat?!

- Én.. én nem-

- Kié ez a gyerek?! – kiabálta el magát, mire Chanyeol megijedt, és Baekhyun felé nézett, aki azonnal odakapta a tekintetét, és odarohant hozzá.

- Nagyon sajnálom, kérem bocsájtson meg, elnézést – hajolt meg sokszor Baekhyun, majd a kezét megfogva elrángatta onnét Chanyeolt, aki csak megszeppenve kapkodta lábait vissza a helyére.

- Ezek a szörpök meg mitől forrtak fel? Te jó ég! - nyitotta ki a szörpjei tetejét a mellettük lévő árus néni elképedve, értetlenül, Baekhyun pedig odapillantott, és azonnal tudta, hogy Chanyeol volt a tettes. Tüdejét dühösen megszívta levegővel.

- Én.. én nem akartam neked rosszat Baekhyun.. én csak… kíváncsi voltam - mondta fejét lehajtva, mielőtt még Baekhyun leszidta volna őt.

- Ne legyél! – vágta rá Baekhyun, ingerülten. – Ne csinálj semmit, míg itt vagy! Látod, hogy mi a vége!

Chanyeol szomorúan bólogatott felé, és sóhajtott egyet.

Így is tett. Baekhyun minden nap elvitte magával a piacra, ő pedig szorgosan üldögélt mellette, és csak figyelt. Rettentő módon unatkozott, de nem akart rosszat csinálni, azt pedig végképp nem, hogy Baekhyun mérges legyen rá.

Eljött a hétvége, és Baekhyun megkönnyebbülten sóhajtott fel az utolsó munkanap után, mikor beértek a ház ajtaján, és lehuppant a kanapéra.

- Huhh. Ez a hét is eltelt – mondta, majd tekintete Chanyeolra siklott, aki az egyik széken üldögélt. – Nagyon jól viselkedtél, Chanyeol. Köszönöm – mosolygott rá, mire Chanyeol is visszamosolygott, bár az nem volt túl derűs, hiszen magában csak arra tudott gondolni, mennyire unatkozott ott. – Tudod mit? Most, hogy nincs dolgunk, csinálhatnánk valamit. Számodra biztosan nem volt valami izgalmas a piacon. Mi lenne ha kimennénk, és  labdáznánk? – ült feljebb Baekhyun, mire a gyerek szeme felragyogott, és immár egy teljesen őszinte, széles mosoly ült ki arcára. Fel is pattant a székéről, majd Baekhyun is feltápászkodott. – Te megint nőttél – ráncolta össze szemöldökét mikor ránézett a gyerekre, és mikor odaért hozzá, megpaskolta a fejét.

A nagy udvarra kiérve dobálgatni kezdték a labdát. Baekhyun észrevette, hogy minden egyes dobás után a labda egyre és egyre forróbbá válik, míg nem már alig tudta megfogni azt. Chanyeol izgatottan várta, hogy visszakapja, de Baekhyun kiejtette a kezéből.

- Aúh! Ez forró! – dörzsölte össze a tenyereit. – Nem tudnád úgy dobni, hogy ne melegedjen fel száz fokra?! – nézett nevetve Chanyeolra, aki meglepetten odasétált Baekhyun mellé, és szemrebbenés nélkül megfogta a labdát.

- Forró? – nézett rá.

- Igen, lehet hogy neked nem az, de én ezt már nem tudom megfogni. 

Chanyeol megvakarta a fejét, és elgondolkozott egy pillanatra. Megforgatta a labdát kezében, majd megvonta a vállát.

- Próbáld meg, tessék – nyújtotta oda a labdát, mire Baekhyun félve megfogta, és meglepetésére nem is volt már olyan égető, mint az előbb.

Hogyhogy? – gondolkozott el, majd Chanyeolra nézett, aki csak nyugodtan pislogott rá.

Aztán az eszébe ötlött, hogy nem minden esetben ég el minden, amihez Chanyeol hozzáér. Összefüggéseket kezdett keresni a szituációk között, és végül arra jutott, hogy olyankor hevülnek fel a dolgok Chanyeol körül, amikor valami miatt izgatottá válik, vagy fokozott érzelmi állapotba kerül. Mikor esett az eső, akkor is forró volt a teste, mert félt; vagy mikor játszik, és belemerül a játékba, esetleg nagyon érdeklődik valami felől.

Egy megoldást látott az esetleges balesetek megelőzésére, melyet rögtön ki is akart játék közben próbálni.

- Chanyeol. – szólította meg, mire a gyerek ránézett. - Folytatjuk? – mosolygott rá.

- Igen! – vigyorodott el Chanyeol, és távolabb futott Baekhyuntól. Látszott rajta, hogy már most izgatott.

- Chanyeol, most egy új játékot fogunk játszani. Az a neve, hogy „a nyugodtság királya”. Csak akkor kaphatod meg a labdát, ha szépen nyugodt maradsz. Rendben? Aki a legnyugodtabban tud játszani, az lesz a nyugodtság királya.

- Értem, rendben! – bólintott Chanyeol, majd vett egy nagy levegőt, és összezárta lábait. Szépen lenyugtatta magát. – Én vagyok a nyugodtság királya. – mondta lassan.

- Ez az. Most már megkaphatod a labdát. – dobta oda. – És csak akkor dobhatod vissza, ha ugyanolyan nyugodt vagy, mint voltál. 

Ez a dolog jól bevált, mivel ezek után kellemesen labdáztak ketten, és a labda ugyanolyan hőmérsékletű volt mindvégig. Baekhyun boldog volt, hogy legalább ezzel az egy dologgal okosabb lett Chanyeollal kapcsolatban. 

A hétvégét kellemesen eltöltötték, vasárnapra a szükséges termést is sikerült leszedniük.

 Baekhyun úgy döntött, a hálószobáját Chanyeolnak adja, és ő alszik a kanapén. A gyerek – aki nem mellesleg a hét folyamán már csaknem akkorát nőtt, hogy akár egy tizenkét évesnek is kinézett – boldogan aludt újdonsült ágyában.

Baekhyun lefekvése előtt még elolvasta az újságot. Az a hátoldalon az elveszett gyerekek oldalát eddig minden egyes nap végigfutotta, de most csak a címig jutott el. Összehajtotta az újságot, maga mellé tette, és egy ásítás kíséretében leoltotta kisvillanyát.