Baekhyun fel-alá mászkált a lakásban, állát
idegesen és frusztráltan dörzsölgetve. Már másfél órája, hogy rájött, Chanyeol
nincs a házban. Mikor éjjel felébredt, kis bűntudatot érzett a Chanyeollal való
veszekedése miatt, ezért gondolta, benéz a fiúhoz – azonban mikor benyitott,
csak a széttárt ablak tátongott előtte, Chanyeol ki-kiégett ágya pedig üres
volt. Alig tudta elhinni, hogy ez történt. Az egész környéket tűvé tette
pizsamában, hátha a fiút még elcsípi valahol, de teljesen reménytelennek
bizonyult a helyzet. Egyszerűen nem tudta, mitévő legyen. Rémképek tűntek fel
elméjében, ahogyan Chanyeol felgyújt valamit, esetleg leleplezi képességeit, és
emiatt elfogják, megbüntetik. Azt sem tudta, mennyi ideje volt távol, hiszen
már hajnalodott, majdnem reggel hat óra volt.
Egyszer csak Baehyun kintről lépteket hallott.
Azonnal felkapta fejét, és kinyitotta a bejárati ajtót, amely előtt legnagyobb
meglepetésére egy immár kész férfi állt. Chanyeol volt az. Baekhyun egy
pillanatra lefagyott, pislogott párat, és azt se tudta, hirtelen mivel kezdjen:
hogy kikérdezze mit tett, hol volt, vagy pedig hogy lehet, hogy tinédzserként
ment el, és most pedig gyakorlatilag akkora, mint ő maga.
- Chanyeol? – csúszott ki a száján.
- Baekhyun... – szólalt meg mély, férfias hangon
Chanyeol, és lesütötte szemeit. – Én...
- Hol voltál? Mit csináltál? Ugye nem értél hozzá
semmihez?
- Hát... én... – cikázott Chanyeol tekintete a
padlón, és lassan bejött a házba. Baekhyun leolvasta az arcáról, hogy ez nem
jelent jót, és már nyitotta is volna a száját egy újabb kérdésre, de Chanyeol
inkább megelőzte. – Egy ház megégett. De nem volt benne senki.
Baekhyun elképedt.
- És látott valaki?! – emelte meg a hangját, és ingerülten
becsukta a bejárati ajtót.
Chanyeol megrázta a fejét.
- Fuh... – fújta ki a levegőt Baekhyun, majd
lehuppant a kanapéjára.
A másik lassan és szerényen leült mellé, és
feszülten várta, mit mond majd neki a történtekre. Egy kis szünet után Baekhyun
odafordult, a szemébe nézett, és ismét megszólalt.
- Ezt érdemlem? Komolyan? Én... vigyáztam rád. Az
első perctől kezdve, hogy hozzám kerültél, figyeltelek és óvtalak téged. Ha
neked erre nincs többé szükséged... rendben. De ha saját életet akarsz... –
nézett el a tekintetéből - ...akkor engem felejts el.
Baek szemében némi könny gyűlt. Végül Chanyeol
is rá mert nézni, miután már könnycseppjeivel itt-ott kiégette az amúgy is
szanaszét égett szőnyeget. Lassan felállt, majd besétált a szobájába.
Baekhyun utánanézett. Így távolról még inkább látszott a változás Chanyeolon. Nagyon magas lett, csaknem 190 cm magasnak
saccolta őt. Nagyobb volt mint ő, nyúlánk, hosszú lábú, ugyanakkor széles
vállú. Egy gyönyörű, fiatal felnőtt férfi volt, mégis még mindig olyan volt
belül, akárcsak egy gyerek.
A nagy szőnyeget fürkészve tekintetével előjöttek
Baekhyun fejében a régi emlékek, melyekre a különböző égési nyomok alapján
emlékezett vissza. Pontosan tudta, melyik mikor történt, milyen baleset
folytán. Ott volt az első égési folt, mikor Chanyeol még apró babaként
tüsszentett egyet. Kissé elmosolyodott, ahogyan a pillanat felidéződött benne.
Immár szinte mindennapos volt az, hogy fel-felgyullad valami. Nem is vette
észre, de Chanyeol nagyon az élete részévé vált Baekhyunnak, és ha visszagondolt
az azelőtti életmódjára, rájött, hogy milyen unalmasan és magányosan élt eddig.
Chanyeol a szobájában járkálva küzdött a benne
morajló furcsa érzéssel. A bent lévő parkettán lábai alatt fekete nyomokat hagyott,
és mikor megpróbált leülni, az ágytakaró azon nyomban felgyulladt alatta, így
gyorsan fel is állt. Úgy érezte, az egész teste mindjárt lángra kap. Nem tudta,
mitévő legyen, hiszen a házat soha nem akarta volna véletlen sem felgyújtani,
úgyhogy az ablakon kinézve támadt egy ötlete.
A ház mellett nem túl messze volt egy régi pajta.
Baek nagyon ritkán ment be oda, mert semmi másra nem használta, csak arra, hogy
a téli tüzifát tárolja el benne. Chanyeol azt érezte, egyszerűen a benne rejlő
energiát valahol el kell égetnie – szó szerint. Az ablakon kimászott, és
megpróbálta magát annyira lenyugtatni, hogy a lába alatt már ne égjenek el a
dolgok. Amíg ez sikerült neki, bement a pajtába, és a nagy rakás fa láttán
felcsillant a szeme.
Közelebb lépett hozzá, és megfogta az egyik
fadarabot, ami szempillantás alatt égett el a kezében – azonban már ettől is
sokkal jobban érezte magát. Kissé elmosolyodott, majd fogott újabb és újabb
darabokat, amelyekkel szintén ezt tette. Nemsokára már egy rakás fa szenesen
állt a pajta másik sarkában, viszont Chanyeolból eltűnt az a bizonyos
frusztráló, furcsa érzés.
Az ég eddig borús volt, de most a nap hirtelen
előbukkant felhő-rejteke mögül, és egy sugárban sikerült betűznie a pajta
tetején lévő lyukon keresztül, megvilágítva ezzel a szénával borított padlót.
Chanyeol felnézett, egyenesen a tűző napba. Ettől mégnagyobb nyugodtság öntötte
el, a sárgán tündöklő gömb az égen szinte megbabonázta őt. Becsukta a szemét,
és élvezte, ahogyan a nap perzseli az arcát, szívta magába minden egyes
sugarát. Még semmi sem tudott így hatni rá. Ismét kinyitotta szemét, kezével
lassan az ég felé nyúlt, és hosszú percekig csak bámulta az égitestet. Olyan
érzése támadt, mintha valami, vagy valaki egyszerűen hívogatná oda őt. Hogy az,
amit itt érez, az csak egy töredéke annak, amit akkor érezhetne, ha ott lenne
mellette, benne... Vele.
Egyszer csak egy felhő ismét eltakarta a napot,
kizökkentve mámorából Chanyeolt. Egy pillanatra elgondolkozott rajta, mi is
történt, és örült, hogy végre teljes mértékben nyugodtnak érezheti magát.
Kijött az épületből. Kintről benézett Baekhyun
ablakán, aki épp azt a régi kiégetett papírlapot forgatta kezében, amelyet még a
kicsike Chanyeolnak adott, hogy rajzoljon. Chanyeol érezte, hogy Baekhyun
mostmár nem mérges, hanem leginkább szomorú. Ez őt is szomorúvá tette, így úgy
érezte, be kell mennie hozzá.
Gyorsan visszamászott az ablakán, majd az ajtaját
lassan kinyitotta.
- Baekhyun... ne haragudj. Én sosem akartam neked
rosszat.
Baek felnézett rá, majd felállt a kanapéról, és sóhajtott
egyet.
- Tudom... tudom. Na... gyere ide. – nyújtotta ki
felé a kezeit, Chanyeol pedig szélesen elmosolyodott, és közelebb ment hozzá.
Átölelve egymást, Baek most érezte csak igazán, milyen magas Chanyeol. Hosszú
kezei immár jócskán körbeérték őt. Amikor meg ölelte, Chanyeol mindig kissé
izgatottá vált, és elkezdett teste melegedni. Ezt Baekhyun megszokta már, de
most valamiért különösen felforrósodott, így egy pillanatban Baeknek el kellett
rebbennie Chanyeoltól, mert már égető volt az érintése.
- Holnap mindenben segítek, ígérem. Amiben csak
akarod – mondta neki Chanyeol buzgóan.
- Jól van, rendben. Ne aggódj most Chanyeol,
nyugodj meg, ami történt megtörtént, és kész. Ezentúl ügyelsz, hogy ne legyen
ilyesmi. Minden rendben, oké?
- Igen – bólogatott boldogan.
*
- Egy
lánggyermek leejtése... Végzetes hibát követtél el. Ugye tudod?
- Igen. És
sajnálom. Én csak...
- Sajnálod?
Az nem tesz semmit. Ettől még a te lelkeden fog száradni Főnix bolygó végzete.
- Nem
szabad ily korán feladni. Talán még van remény.
- És mégis
hogyan? Már régen felfedezhették a létezésünket.
- Az idő
eltelte szerint bár már bontogatja szárnyait, még emberi alakban van a gyermek.
Most azonnal oda kell menni... mielőtt még kitörne.
