7. fejezet

Chanyeol szinte ösztönszerűen futott végig sebesen a kivilágított főút azon vonalán, amerre a város felé menő busz is szokott menni. Memóriájában benne volt az útvonal, és fele annyi idő alatt eljutott a várostábláig. 

A belvárosba érve Chanyeol találkozhatott a szombat esti városi forgataggal. Többnyire hozzá hasonló korabeli fiatalok lézengtek a zsibongó utcákon, a kivilágított szórakozóhelyekből különféle zenei stílusok dübörgése szűrődött ki és keveredett össze az autók motorjának zúgásával, amelyek a főúton suhantak végig. Chanyeol sosem járt még erre, főleg nem ilyenkor hétvégén - így kimeresztett, kíváncsi szemekkel nézett minden felé, és figyelte a többi embert maga körül.

Lassan bandukolt végig a főutcán, arcán kíváncsi, meglepett vigyor ült. A nagy forgatagban hirtelen nem is tudta, mit tegyen; aztán végül kiválasztotta a magának legszimpatikusabb, legérdekesebbnek tűnő, villódzó neonfény betűkkel jelzett klubot, amely előtt egy nagyobb darab férfi állt, biztonsági őrként.

Chanyeol nem tudta hogy megy ez, így csak simán be akart sétálni – azonban az imént említett férfi a vállánál fogva megállította őt.

- Hékás, szerinted neked nem kell igazolványt mutatnod? Mit gondolsz, te kivétel vagy? Kölyök képű.

Chanyeol meglepődött a hirtelenségén, így csak értetlenül pislogott rá.

- Igazolványt? De hát… nekem nincs olyanom… - vakarta zavartan a fejét. 

Az őr gúnyosan elmosolyodott.

- Nincsen mi? Azt legalább meg tudod mondani, hogy hívnak?

- Chanyeol.

- Milyen Chanyeol?

- Hát… Nekem csak Chanyeol a nevem – nézett ártatlanul, és fogalma sem volt róla, hogy az őr mit vár tőle.

- Na jól van, húzás innen kölyök, irány a babazsúr! – noszogatta kifelé a kopasz Chanyeolt a vállánál fogva, aki tehetetlenül kipenderült az ajtón. A többi ember, aki mögötte állt a sorban, furcsállóan nézett rá. Ezt Chanyeol nem igazán értette, de úgy érezte, jobb, ha innen tovább áll.

Tovább sétálgatott az utcán, amely befelé érve egyre népesebb volt. Észrevette, hogy néha egy-egy lány alaposan végigméri őt, és huncutul nevetve néznek rá, esetleg még integetnek is - valaki még szóban köszönt is neki. Ezekre Chanyeol zavarában szintén visszavigyorgott, vagy félénken visszaintett. Nyúlánk, magas testalkatával a legtöbb embernél magasabbnak bizonyult, főleg ezeknél a lányoknál, akiknek úgy tűnt, ez nagyon is tetszik.

Az utcában egyszer csak valamilyen zene egyre erősebbé vált, majd Chanyeol egy nagy térre ért ki az utcából, ahol valamilyen fesztivál zajlott éppen. Az emberek egymással táncoltak a tér közepén, színes lámpák világítottak, élőben zenélt egy zenekar a felállított színpadon, és a levegőben különböző ételek, italok illata keveredett. Minden ember jókedvűnek, és felszabadultnak látszott, amelytől Chanyeol arcáról sem lehetett lemosni az elégedett vigyort. Teljesen elvarázsolta őt a környezet, és csak ámulva nézte, hogy amelytől Baekhyun őt eltiltotta, valójában mennyire izgalmas, és jó.

Ahogy egyre beljebb ért, már mindenki táncolt körülötte, így ő is automatikusan kezdte átvenni a ritmust, és próbálta utánozni a többi ember mozdulatát. Mindenki mosolygott egymásra, és nem érdekelt senkit sem, hogy ha esetleg valakit nem ismert – itt most csak az volt a fő, hogy jól érezzék magukat együtt. Chanyeol megannyi barátságos emberi tekintettel találkozott maga körül, amelytől nagyon boldoggá vált. Eddig ilyen gesztusokat szinte csakis Baekhyuntól kapott.

Egyszer csak érezte, hogy valaki megfogja a kezét, és maga felé fordítja őt, de ahogy megszorította, azzal a lendülettel el is engedte, majd elkapta onnan a sajátját.

- Aúh! Ez meleg! – nézett meglepetten a lány rá, de aztán ismét mosolyra húzódott a szája, és kézfogás nélkül kezdett el Chanyeol szemébe nézve táncolni, aki viszonozta ezt. Egyre jobban és jobban érezte magát, és egészen a szám végéig táncolt a lánnyal, majd mikor vége volt, meghajoltak egymásnak, megköszönve a táncot.

Chanyeol úgy döntött, körbe néz a tér más részein is, így elindult kifelé a táncoló tömegből, mikor hirtelen felcsillant a szeme, és íriszei egyetlen egy dolog felé tudtak csak összpontosulni.

A tér szélén egy tűz zsonglőr mutatványozott éppen, két bottal a kezében, melynek végei lángoltak. Az emberek ámulva nézték, milyen ügyesen forgatja azokat, dobálja, anélkül hogy megégne. Chanyeolt a tűz teljesen rabul ejtette, és lábai szinte ösztönszerűen vitték őt közelebb a fénylő látványossághoz. Hamarosan már egészen közelről nézte a férfit, aki épp végzett egyik zsonglőr-mutatványával.

A szemfényvesztő a kezébe vett egy pálcát, melynek vége égett, majd hátra hajolt, a szája elé rakta azt, és egy nagyot fújva hatalmas lángcsóvát keltett az ég felé, amelytől mindenki felbődült, és eszeveszetten tapsolni kezdett. A férfi úgy nézett ki, mintha ő maga egy tűzhányó sárkány volna.

Chanyeol egy pillanatig úgy érezte, lelki társra talált a mutatványos férfiban, aki természetesen semmi természetfelettit nem tett ezek által a trükkök által. Kedvet kapott ahhoz, hogy ugyanezt megpróbálja ő is megcsinálni, így a zsonglőr mellé sétált. A férfi egy pillanatra meglepődött.

- Hát te mit csinálsz? – kérdezte tőle, de Chanyeol már ki is vette a kezéből a botot, majd hasonlóképp az ég felé emelte azt, és ő maga is fújt egyet. Azonban az ő csóvája kétszer akkora volt mint a zsonglőré, és sokkal élénkebb. Az emberek szinte megőrültek a látványtól, eszeveszetten tapsolni kezdtek Chanyeolnak, aki nagyon örült a dolognak, és széles vigyorral nézett körbe. A zsonglőr többi kellékéhez ment, és puszta kézzel hozzányúlt az égő botvéghez, majd kezébe fogta. A másik végét, amely nem égett, szintén kézbe fogta, és egy pillanattal később már az is begyulladt. Az egész úgy nézett ki, mint egy rettenetesen jól megcsinált bűvész trükk, amitől még maga a zsonglőr is elképedt.

- Haver, taníthatnál engem! – veregette vállon Chanyeolt, mire ő csak barátságosan mosolygott egyet, és visszaadta neki a kellékeit. 

Egy darabig csak ámulva sétálgatott az utcán. Egész éjjel elvolt a városban, még csak nem is volt szükség rá, hogy bárhová is betérjen. Imádta nézni a táncoló embereket, a zenészeket, az étteremben önfeledten egymással beszélgető családokat, még a részegen tántorgó fiatal csapatokat is. Chanyeol számára minden új és érdekes volt, és abban a pillanatban annyira elbódította őt az újdonság varázsa, hogy eszébe sem jutott, mi lesz vele, ha Baekhyun rájön, hogy eltűnt.

Már hajnalodott, mire Chanyeol a belvárosnak szinte minden szegletét megnézte. Hamarosan a külvárosba ért, ahol már egyre kevesebb ember lézengett, és az örömteli zene is megszűnt. A hangulat sokkal baljósabbá kezdett válni, amit Chanyeol is érzett. Lépteit kissé lelassította, majd megállt, és így nézelődött tovább. Romosabb, elhagyatott házak vették körül, az utcában alig volt közvilágítás, és úgy tűnt, nagyon el van hanyagolva. Mindenhol hatalmas bozótok, és megnőtt gazok vették körül az épületeket.

- Hahó! Hahó, valaki! Kérem… - szólalt meg az egyik nagyobb, régi romos házból egy férfihang. Chanyeol odakapta a fejét, és érdeklődve fülelt tovább. – Fiatalember! Segítsen nekem…

Chanyeol hezitálva indult el a ház felé, melynek ablaka nyitva volt, semmi fény nem szűrődött ki belőle. Érzékei ezért élesebbé váltak, és elővigyázatosan próbálta megközelíteni a hangforrást.

Lassan meglökte kezével a kopott faajtót, mely nyikorogva nyílott ki előtte.

- Hahó? – szólt félénken, és lassan belépett a küszöbön. – Ki az? Nekem szól-

Mondatát nem tudta befejezni, mert hirtelen valaki egy zsákot húzott a fejére, majd még egy ember lefogta kezét, a másik pedig kigáncsolta őt. 

- Megvagy! Fogd meg erősen! Én addig megkötözöm! – mondta a férfihang. Chanyeol hirtelen azt sem tudta hol van, annyira meglepődött, és teljesen tehetetlenül érzékelte, mit próbálnak vele tenni ezek az emberek.

Nem sokáig maradt tétlenül, mert amint érezte, hogy veszélyben van, egész lénye felforrósodott. Azonban most nem állt meg itt a dolog: egy az egyben lángra kapott egész teste, amire a két gazember hátraugrott.

- Ez meg mi a franc??! – kiáltott fel az egyik.

Chanyeol fejéről azonnal leégett az imént ráerősített zsák, és megkötözött kezei valamint lábai is kiszabadultak, hisz a kötelek nyomban elégtek rajta. Felkelt a földről, teste nyomán pedig a szőnyeg már lángokba borult. Azonban ez Chanyeolt nem érdekelte, mert elborult elmével közeledett az egyik férfi felé - a másiknak még sikerült elmenekülnie a házból.

- Miért akartál bántani? – kérdezte feszülten Chanyeol izzó tekintettel, és megmarkolta a férfi ingjét. 

- Ne! Ne, kérem ne!! – rángatózott a férfi, és mivel az ingje is lángra kapott, sikerült abból kibújnia. Azonban mikor menekült volna, Chanyeol félredobta a kezébe maradt inget (ezzel felgyújtva még több bútort a házban), és a karjánál fogva nyomta a falhoz a rosszakarót.

A férfi már sírt, és kiáltozott Chanyeol égető érintéseitől. Mikor a fiú meglátta a rémült, halálfélelemmel teli tekintetet, valami hirtelen megdőlt benne, és testének lángolása alábbhagyott. Lassan eleresztette a férfit, aki kiáltozva, eszeveszetten rohant ki a házból.

Chanyeol összeráncolt szemöldökkel állt és meredt maga elé értetlenül.

Miért tettem ezt? Nem… ezt nem én tettem! Én nem akartam!

Gondolatait egy gerenda hatalmas reccsenése törte meg, ami a ház plafonján roskadozni kezdett a lángoktól. Chanyeol odakapta a fejét, és körülnézett: már szinte minden égett a ház alsó szintjében, és pillanatok kérdése volt, hogy a felső szintre is átterjedjen a tűz. 

Már Chanyeol mellett közvetlenül is lángok lobogtak. Mikor a plafon épp hogy leszakadni készült, ő is kirohant a házból, és elszörnyedve figyelte, hogy az egész épületet szétmarcangolja a tűz… neki köszönhetően.

Mit tettem?

Már a szomszéd bozót is lángokban égett. Ekkor Chanyeol szirénázást hallott a távolból, melyről már akkor tudta, hogy a tűzoltók azok. 

El kell innen tűnnöm…

Chanyeol elkezdett rohanni a pusztaságba, hogy minél előbb vége legyen a rémálomnak… haza akart menni, Baekhyunhoz.