4. fejezet

Másnap reggel Baekhyun összeszorult gyomorral lépett ki a hálószobájának ajtaján, és azonnal a kanapéra pillantott. 

Tüdejében rekedt levegőt megkönnyebbülten kifújta, mikor látta, hogy a gyerek még mindig gyerek, és édesdeden alszik a kanapén.

Már azt hittem, mára egy öregember fog itt feküdni.

Közelebb ment hozzá, úgy nézte Chanyeol szunyókáló lényét. Ha jobban megvizsgálta, talán észrevett rajta némi növekedést – az eddig bő ruhák amelyek rajta voltak, most csaknem teljesen jók voltak rá. 

Úgy tűnt, Chanyeol felébredt Baekhyun közelségére, mert pilláit résnyire kinyitotta, és laposakat pislogott. Mikor meglátta az őt figyelő arcát, azon nyomban elmosolyodott, és ezt Baekhyun sem tudta viszonzás nélkül hagyni.

Kora reggel volt, és oda kellett érnie a piacra, de Chanyeolt nem hagyhatta egyedül a házban, így úgy döntött, elviszi magával. Percre pontosan kiértek a vidéki buszmegállóba, ahol ugyanilyen pontossággal meg is állt a jármű előttük, ők pedig felszálltak. Chanyeol érdeklődve figyelt mindent, nevetve nézett ki a busz ablakán, miközben a mellettük elsuhanó fákat nézte. 

A busz egyik megállója egy iskola volt, ahol Chanyeol korabeli gyerekek mentek be sorba az épület kapuján. Egyik tenyerével az ablakra tapadt, másikkal pedig odamutatott.

- Nézd, nézd Baekhyun! Ők olyanok, mint én! – szélesedett vigyora, és vidáman kuncogott egyet.

Baekhyun enyhén elmosolyodott, és bólintott egyet.

Nem… nem olyanok. – gondolta magában, de ezt nem akarta éreztetni vele.

A busz nemsoká be is ért a végállomásra, ahol le is szálltak.

- Itt is volnánk – szólt Baekhyun, mikor gyalogosan átkeltek a zebrán, és eléjük tárult a városi nagypiac. Chanyeol nagyon izgatott lett, csillogó szemei minden apró mozzanatra kíváncsian rátapadtak, azt sem tudta, hová nézzen hirtelen. Mosolya szinte lemoshatatlannak tűnt arcáról. 

- Figyelj, Chanyeol – hajolt le hozzá Baekhyun, és a vállaira tette mindkét kezét, ezzel kizökkentve őt a bámészkodásból. – Ez a munkahelyem, amit leszedtünk a kertben, azt most itt fogjuk eladni. Itt nagyon jól kell viselkedned! Maradj mellettem, ne mozdulj semerre egy tapodtat se!

Chanyeol megkomolyodott, és csak nagyokat bólogatott Baekhyunra, aki megveregette a vállát, és tovább álltak, hogy kirakják a portékát.

A nap elején még egészen sikerült betartania Chanyeolnak azt, amit Baekhyun mondott. Azonban az első óra után rettenetesen elkezdett unatkozni, és egyre inkább ficergett. Sokan vettek tőlük dolgokat, de ez olyan monoton volt a kíváncsi gyerek számára, hogy egyre inkább agyalni kezdett rajta, hogyan tölthetné érdekesebben el az időt.

Hamarosan megjelent Baekhyun mellett egy magas alak.

- Hahó, Baekhyun – tapogatta vállon, mire Baekhyun kicsit megugrott, és elvigyorodott, majd meghajolt.

- Á, szervusz Yifan! Bocs, nem vettelek észre. A papírokért jöttél, igaz?

- Így van – bólogatott a magasabbik, és megtámaszkodott az asztalnál, míg Baekhyun már kutakodott is a táskájában.

Chanyeol fel-felsandított rájuk, és úgy tűnt, Baekhyun nagyon nagyon el van foglalva most ezzel a dologgal. A gyerek tudta, hogy nem szabad elmozdulnia, de már órák óta felkeltette az érdeklődését a mellettük álló, színes folyadékokkal teli üvegek, amelyeket nagyon szívesen megnézett volna közelebbről is. 

Apró lépésenként távolodott el előző helyétől, és ahogy egyre közelebb ért az áhított tárgyakhoz, úgy feledkezett meg magáról. Szemeiben megcsillantak a színes üvegek, melyekben így közelebbről nézve észrevehető volt, hogy apró buborékok is cikázgattak.

Chanyeol lassan feléjük nyúlt kezével, és végigsimított mindegyik üvegen. Szája mosolyra húzódott, és halkan fel is kuncogott, ahogyan ujja nyomokat hagy a sima felületen, és bepárásodik körülötte. Izgatottan rajzolgatni kezdett az üvegekre, majd egyszer csak egy női hang szólította meg fentről.

- Szeretnél egyet, kisfiam? – mosolygott rá egy öreg néni, mire Chanyeol megszeppent, és hátrálni kezdett onnét, fejét csóválva.

Egyszer csak nekiment valami vékony vasféleségnek, és érezte hátán, hogy a levegő is melegszik körülötte. Mikor megfordult, látta, hogy egy tűz felett pörkölődő disznót tartó állványnak ment neki. Lepillantott a piros lángokra, és automatikusan jó érzés lett úrrá benne. Leguggolt a tűzhöz, és szemrebbenés nélkül belenyúlt.

Kivett egy parázsló fadarabot, és két kiskezében tartva nézegette azt. Ezután dobálgatni kezdte, de egyszer csak elejtette, és a fadarab odagurult az egyik ártáblához, ahol ki volt írva a disznó ára. A felhevült parázs azon nyomban meggyújtotta a papírt, és az apró lángcsóvában égni kezdett. Chanyeol gyorsan felkapta a fadarabot, és visszadobta a tűzbe, de mielőtt még elmehetett volna onnan, a disznót áruló árus észrevette őt, és miután eloltotta gyorsan egy pohár folyadékkal a lángoló táblát, mérges arckifejezéssel közelített felé.

- Te meg mit művelsz itt, kölyök? Te gyújtottad fel a táblámat?!

- Én.. én nem-

- Kié ez a gyerek?! – kiabálta el magát, mire Chanyeol megijedt, és Baekhyun felé nézett, aki azonnal odakapta a tekintetét, és odarohant hozzá.

- Nagyon sajnálom, kérem bocsájtson meg, elnézést – hajolt meg sokszor Baekhyun, majd a kezét megfogva elrángatta onnét Chanyeolt, aki csak megszeppenve kapkodta lábait vissza a helyére.

- Ezek a szörpök meg mitől forrtak fel? Te jó ég! - nyitotta ki a szörpjei tetejét a mellettük lévő árus néni elképedve, értetlenül, Baekhyun pedig odapillantott, és azonnal tudta, hogy Chanyeol volt a tettes. Tüdejét dühösen megszívta levegővel.

- Én.. én nem akartam neked rosszat Baekhyun.. én csak… kíváncsi voltam - mondta fejét lehajtva, mielőtt még Baekhyun leszidta volna őt.

- Ne legyél! – vágta rá Baekhyun, ingerülten. – Ne csinálj semmit, míg itt vagy! Látod, hogy mi a vége!

Chanyeol szomorúan bólogatott felé, és sóhajtott egyet.

Így is tett. Baekhyun minden nap elvitte magával a piacra, ő pedig szorgosan üldögélt mellette, és csak figyelt. Rettentő módon unatkozott, de nem akart rosszat csinálni, azt pedig végképp nem, hogy Baekhyun mérges legyen rá.

Eljött a hétvége, és Baekhyun megkönnyebbülten sóhajtott fel az utolsó munkanap után, mikor beértek a ház ajtaján, és lehuppant a kanapéra.

- Huhh. Ez a hét is eltelt – mondta, majd tekintete Chanyeolra siklott, aki az egyik széken üldögélt. – Nagyon jól viselkedtél, Chanyeol. Köszönöm – mosolygott rá, mire Chanyeol is visszamosolygott, bár az nem volt túl derűs, hiszen magában csak arra tudott gondolni, mennyire unatkozott ott. – Tudod mit? Most, hogy nincs dolgunk, csinálhatnánk valamit. Számodra biztosan nem volt valami izgalmas a piacon. Mi lenne ha kimennénk, és  labdáznánk? – ült feljebb Baekhyun, mire a gyerek szeme felragyogott, és immár egy teljesen őszinte, széles mosoly ült ki arcára. Fel is pattant a székéről, majd Baekhyun is feltápászkodott. – Te megint nőttél – ráncolta össze szemöldökét mikor ránézett a gyerekre, és mikor odaért hozzá, megpaskolta a fejét.

A nagy udvarra kiérve dobálgatni kezdték a labdát. Baekhyun észrevette, hogy minden egyes dobás után a labda egyre és egyre forróbbá válik, míg nem már alig tudta megfogni azt. Chanyeol izgatottan várta, hogy visszakapja, de Baekhyun kiejtette a kezéből.

- Aúh! Ez forró! – dörzsölte össze a tenyereit. – Nem tudnád úgy dobni, hogy ne melegedjen fel száz fokra?! – nézett nevetve Chanyeolra, aki meglepetten odasétált Baekhyun mellé, és szemrebbenés nélkül megfogta a labdát.

- Forró? – nézett rá.

- Igen, lehet hogy neked nem az, de én ezt már nem tudom megfogni. 

Chanyeol megvakarta a fejét, és elgondolkozott egy pillanatra. Megforgatta a labdát kezében, majd megvonta a vállát.

- Próbáld meg, tessék – nyújtotta oda a labdát, mire Baekhyun félve megfogta, és meglepetésére nem is volt már olyan égető, mint az előbb.

Hogyhogy? – gondolkozott el, majd Chanyeolra nézett, aki csak nyugodtan pislogott rá.

Aztán az eszébe ötlött, hogy nem minden esetben ég el minden, amihez Chanyeol hozzáér. Összefüggéseket kezdett keresni a szituációk között, és végül arra jutott, hogy olyankor hevülnek fel a dolgok Chanyeol körül, amikor valami miatt izgatottá válik, vagy fokozott érzelmi állapotba kerül. Mikor esett az eső, akkor is forró volt a teste, mert félt; vagy mikor játszik, és belemerül a játékba, esetleg nagyon érdeklődik valami felől.

Egy megoldást látott az esetleges balesetek megelőzésére, melyet rögtön ki is akart játék közben próbálni.

- Chanyeol. – szólította meg, mire a gyerek ránézett. - Folytatjuk? – mosolygott rá.

- Igen! – vigyorodott el Chanyeol, és távolabb futott Baekhyuntól. Látszott rajta, hogy már most izgatott.

- Chanyeol, most egy új játékot fogunk játszani. Az a neve, hogy „a nyugodtság királya”. Csak akkor kaphatod meg a labdát, ha szépen nyugodt maradsz. Rendben? Aki a legnyugodtabban tud játszani, az lesz a nyugodtság királya.

- Értem, rendben! – bólintott Chanyeol, majd vett egy nagy levegőt, és összezárta lábait. Szépen lenyugtatta magát. – Én vagyok a nyugodtság királya. – mondta lassan.

- Ez az. Most már megkaphatod a labdát. – dobta oda. – És csak akkor dobhatod vissza, ha ugyanolyan nyugodt vagy, mint voltál. 

Ez a dolog jól bevált, mivel ezek után kellemesen labdáztak ketten, és a labda ugyanolyan hőmérsékletű volt mindvégig. Baekhyun boldog volt, hogy legalább ezzel az egy dologgal okosabb lett Chanyeollal kapcsolatban. 

A hétvégét kellemesen eltöltötték, vasárnapra a szükséges termést is sikerült leszedniük.

 Baekhyun úgy döntött, a hálószobáját Chanyeolnak adja, és ő alszik a kanapén. A gyerek – aki nem mellesleg a hét folyamán már csaknem akkorát nőtt, hogy akár egy tizenkét évesnek is kinézett – boldogan aludt újdonsült ágyában.

Baekhyun lefekvése előtt még elolvasta az újságot. Az a hátoldalon az elveszett gyerekek oldalát eddig minden egyes nap végigfutotta, de most csak a címig jutott el. Összehajtotta az újságot, maga mellé tette, és egy ásítás kíséretében leoltotta kisvillanyát.