1. fejezet

A busz ajtaja kinyílott Baekhyun előtt, ő pedig szépen, nyugodtan lelépdelt a lépcsőfokokon. Amint a talpa a földet érte, felemelte fejét, és szeme elé tárult a vidéki pusztaság horizontján már csak félig megbúvó, narancssárgán ékeskedő nap. Enyhén hunyorogva nézett szembe saját otthonával, amely nem túl messze állt, a pusztaság közepén. A kicsiny ház láttán szívét mindig melegség töltötte el.

Amint a busz elment a megállóból, és a maga után hagyott káros kipufogógáz is elillant, Baekhyun beleszippantott egy nagyot a levegőbe, hogy magába szívhasson egy kis friss, tiszta levegőt a szennyezett városi légkör után. Azonban szippantása után nem a megszokott szag jelent meg orrában. Hogy erről jobban  megbizonyosodjon, újabb mély lélegzetet vett. Ekkor már egészen biztos volt benne, hogy amit érez, az nem más, mint égett szag. 

Hunyorgó szeme fölé tette kezeit, hogy jobban lásson. A környéken nem volt egy ház sem az övén kívül, így máris megjelent benne a félelem, hogy valami módon az ő otthonából jöhet – bár ennek csekély valószínűsége volt, mivel teljesen egyedül lakott, a házat pedig üresen hagyta, amíg dolgozni ment. De mikor végre tisztán látott, szemei kikerekedtek. Füstöt pillantott meg az égen, annak forrása pedig a háza mögött volt.

Baekhyun futásnak eredt otthona felé. Most nem az általa kialakított kis kanyargós úton bandukolt végig, hanem átvágott a száraz, füves réten. Lábait oly gyorsan szedte, amennyire csak tudta. Szíve hevesen dobogott, máris megjelent előtte a kép, ahogyan minden holmija a lángok martalékává vált.

A háza mellé érve megtorpant, arcára pedig letargia ült. 

Némi „megkönnyebbüléssel” vette tudomásul, hogy nem a ház ég. Kicsiny telkén lévő termőföldjének egynegyedén – nevezetesen a kukoricás ültetvényen – táncoltak a lángnyelvek. Nem volt elolthatatlan a helyzet, így Baekhyun már kapkodta is magát, és a kútból vizet merve azon nyomban önteni kezdte a tüzet. Vödör vödör után következett, ő pedig csak egyre kimerültebbé vált, homlokán gyöngyöztek az izzadságcseppek. Szerencsére a tűz nem terjedt gyorsan tovább, így egészen hamar el tudta oltani a nagy részét, ám amikor az utolsó adag vizet zúdította a lángokra, meglepődésében a vödröt azonnal eldobta, és még a szája is tátva maradt.

A lángok között egy csecsemő feküdt. És ám bár egy másodperccel ezelőtt a kicsi még a tűz kellős közepén volt, úgy tűnt, hogy semmi baja azon kívül, hogy vizes lett, és most torkaszakadtából sír. Baekhyun nem hitte el azt, amit lát. 

Azonnal odafutott a babához. Tanácstalanságában még toporzékolt párat, majd lehajolt hozzá, és bizonytalan mozdulatokkal megpróbálta megfogni őt. A földről felemelte, majd körülnézett.

- Hahó! Hahó, valaki! Kié ez a gyerek? Hahó! – kiabált a pusztaságba, de szavai egy fülre sem találtak. Válasz nem érkezett sehonnan sem, Baekhyun pedig kétségbeesetten a karjában síró baba arcára nézett.

A kicsi pár hónapos lehetett, maximum fél éves. Érezte tenyere alatt, hogy egész teste forró volt.

- Sssh! Ne sírj, nyugodj meg! – szólt hozzá, és enyhén ringatni kezdte, de semmi jele nem volt arra, hogy abbahagyja.

Hát, Baekhyun igazán nem erre számított, mikor a piacról hazaindult. 

Fejében ezer kérdés ötlött fel. Hol vannak a szülei? Mégis hogyan került egy gyerek egy tűz kellős közepére? Valaki direkt bedobta volna? Ki tesz ilyen kegyetlenséget? És mégis hogyan élte túl a tüzet? Egyáltalán: mitől keletkezett tűz este a saját földjén?

A gyermek testén nemhogy sérülés, de még egy korom folt sem volt. Baekhyun kész természeti csodának volt a szemtanúja.

Még egyszer körbenézett, de egy lélek sem járt a környéken. Kizárásos alapon bevitte a házába, és egy tiszta ruhát elővett, mellyel elkezdte megtörölni a baba vizes testét. Ahogy egyre szárazabb lett, úgy nyugodott meg, és mikor már majdnem egy csepp víz nem volt rajta, a kicsi máris mosolygott és nevetett. Annyira aranyos volt, hogy Baekhyun zaklatottsága ellenére el kellett hogy mosolyodjon.

- Hol vannak a szüleid? – kérdezte tűnődve, majd egy másik tiszta ruhát fogott, és körbe bugyolálta a baba testét. – Most mit csináljak én veled, mondd meg?

Baekhyun arra gondolt, talán szomjas lehet a kicsi. Mivel nem volt semmiféle cumisüvege, kénytelen volt pohárból megitatni - vagy legalábbis megpróbálni. Egy kisebb poharat fogott, megtöltötte vízzel, és felültette a babát az asztalra. Gyengéden megfogta hátul a fejét, és a szájához tette a vizet, hátha megérzi ha szomjas, és inni kezd. Azonban a kicsi, amint megérezte piciny ajkait a vízhez érni, újból sírni kezdett, és amíg Baekhyun el nem emelte onnét a poharat, abba sem hagyta.

Nagyon tanácstalanná vált. Sosem gondozott még gyermeket, és tartott tőle, hogy nála nagyon rossz kezekben lesz. De nem tudott senkit sem megkérdezni erről, így azt gondolta, amíg nem sír, talán nagy baja nem lehet.

A gyermeket a kanapéra helyezte, aki halkan gügyögött, és szüntelenül mosolygott. Baekhyun lement a pincébe, és felhozta onnét a régi babaágyat, amely a sok kacat között állt, melyek még nagyszüleié voltak. Gondosan letakarította, közben rá-rá nézett a picire, aki teljesen jól elvolt magában a kanapén. Kibélelte puha ágyneműkkel, majd bele is helyezte a babát, aki a puhaságot érzékelve nagyot ásított. Baekhyun ismét elmosolyodott - pedig nem szerette különösebben a gyermekeket soha, de ezt a babát rendkívül aranyosnak találta.

A gyermek perceken belül el is aludt. Későre járt, így Baekhyun is eltette magát holnapra. Alig tudott elaludni az izgatottságtól, és egyszer fel is kelt, hogy ránézzen a kicsire, aki viszont édesdeden szundított.

Még szerencséje volt Baekhyunnak, hogy hétvégente nem ment a piacra, mert akkor sokat nem aludt volna, ráadásul a gyermekkel sem tudott volna mit kezdeni. Így legalább lesz két napja, ami alatt kitalálja, mi legyen a teendő.

Reggel első dolga az volt, hogy a babaágyra nézett. Azonban homlokán azonnal megsűrűsödtek a ráncok, és úgy is maradtak egy darabig, míg bámulta a benne álldogáló apróságot.

A tegnap még ülni is alig tudó baba most legalább egy egy-két éves gyereknek tűnt. A haja megerősödött, piciny kezeivel az ágy rácsát fogva két lábán állt meg-megimbolyogva, és derűsen mosolygott Baekhyunra, aki meglepettségétől nem tudott visszamosolyogni rá. 

Ezt meg hogy a…?